Egy kis ország ne üsse az orrát a nagyok dolgába? – még egyszer a magyar–lengyel barátságról

Mindenkit óvnék a lengyelek megvetésétől, a kárörvendéstől, mert olyan erői vannak ennek a társadalomnak, ami hegyeket mozgat. Nizalowski Attila jegyzete.

Olyan a két ország, mint a túl fiatalon házasodott pár: együtt indultunk, de az utunk szépen egyre inkább elmegy másfelé. Sajnos úgy tűnik, én a Keletre futó sztrádára kerültem.
„Lengyelország, amely a gazdasági fejlődés szinte minden mutatóját tekintve messze kenterbe veri hazánkat, döbbenten figyeli, ahogy Orbán Viktor, szembemenve az európai demokratikus eszmékkel, nemhogy a kenyéradó kézbe harap, de módszeresen marcangolja azt. Hogy miközben a lengyelek – mint minden nyugat-európai nemzet – a térség biztonságát féltve kongatják a vészharangot Putyin agressziója miatt, a mi kormányfőnk a keblére öleli, s ahelyett, hogy a fejlett Nyugat lenne az etalon, mi inkább a korrupt önkényuralmi rendszereket lőttük be jövőképként. És erre még büszkék is vagyunk. Orbán egyes nyilatkozatai már az euroszkeptikus, a »kurucos virtust« egyébként sokban példának tekintő lengyel ellenzéki pártnál is kiverték a biztosítékot, kint ugyanis nem igazán értik, hogy erőforrásokat nélkülöző, másoktól függő, súlytalan kis országként mire verjük annyira a mellünket...”