Gazdaságtani 1x1: infláció - defláció

„De hiába háborgunk, szól a Magas Tudomány, hiába kellemetlen és/vagy igazságtalan az infláció, anélkül nagy bajok lennének. Nézzük hát őket.

Az első »probléma« az, hogy defláció mellett miért fektetnék be az emberek a pénzüket, ha egyszer be lehet varrni a párnába, és úgy is egyre többet ér. Erre a válasz kettős. Először is, mindazon befektetések, amik a defláció mellett is pozitív pénzbeli hozamot eredményeznek, továbbra is vonzzák a megtakarítást. Itt tehát nincs probléma. Azon befektetések, amiknek negatív lesz a pénzbeli hozama, éppen azok, amik a gazdaság átlagos növekedésnél kevesebbet ígérnek (mivel a gazdaság növekedéséből fakad az defláció). A mai, inflációs környezetben sem teszed a pénzed olyan befektetésbe, ami kevesebbet fizet, mint amennyit egy biztonságos alap vagy bankbetét. Tehát a gazdaság nem veszít azzal, ha negatív pénzbeli hozamú befektetések nem történnek meg, mivel ezek amúgy sem történnének meg.

A második »probléma« az, hogy az emberek kockázatkerülők, és kis reálhozam helyett is inkább a zokni között tartják a pénzüket, ezáltal a gazdaság megtakarítástól esik el. A valóság azonban az, hogy nem esik el. Az ok nem kézenfekvő, de könnyen megérthető. Ahhoz, hogy valakinek pénzbeli megtakarítása keletkezzen, többet kell dolgoznia, mint amennyit fogyaszt. Ha ez a viselkedés általános, akkor ki fogyasztja el az összes megtermelt árut? A válasz az, hogy ahogy a fogyasztás visszaesik, a fogyasztási cikkek ára csökken, és így az ilyen termékek gyártása visszaszorul (bizonyos termelők kiszállnak). Ez aztán továbbgyűrűzik, a munkaerő és az alapanyagok ára is esik. A kövezkezmény az, hogy jobban megéri termelőeszközöket előállítani, mivel azokhoz ugyanazok az erőforrások, munkaerő és alapanyagok kellenek. Nem kell tehát a termelőeszközgyártóknak több pénz, az is elég, ha olcsóbban vehetik meg a szükséges erőforrásokat. Nézhetjük a dolgokat összességében is: ha sokat dolgozunk és keveset fogyasztunk, akkor a munka kénytelen termelőeszközgyártásra fordítódni. Pontosan ez a lényege a megtakarításnak: a termelőeszközgyártás.

A harmadik »probléma« pedig az, hogy a pénz értéke ugrál, mivel az emberek kiszámíthatatlanul viselkednek. Ha beüt egy új divat, az emberek hirtelen költeni kezdenek, kevesebb pénzt tartanak otthon, több kezd forogni, emiatt átmeneti infláció alakul ki. Amint a hiszti elül, és ismét pénz kerül a parketta alatti rejtekhelyre, a forgó pénzmennyiség csökken, és defláció következik. Az állam dolga stabilizálni a pénz értékét. Ám az állam csak egy irányban tud beavatkozni, tud új pénzt teríteni, de nem tud pénzt elvenni. Illetve tud, de abból botrány lesz. Tehát érdemes egy állandó, kismértékű inflációt generálni, és akkor lehet azt csökkenteni vagy növelni az igényeknek megfelelően. Ez valóban így van, csakhogy a probléma annyira jelentéktelen, hogy nem is érdemes foglalkozni vele. Gondoljuk csak arra, hogy minden más termékkel is pontosan ez a helyzet. A kenyérfogyasztás is ugrál, emiatt néha nem kapni kenyeret, vagy nem olyat, amilyet keresünk. Máskor leég egy gyár, vagy elveri a termést a jég, emiatt emelkednek az árak. Az áringadozásokat mindenki ismeri és érti, ellenük sikerrel védekezünk amióta az emberi emlékezet tart. A pénzforgalom átmeneti változásaihoz simán hozzá lehet szokni, azok mértéke soha nem lesz végzetes vagy akárcsak különösebben káros. Optimális állapotot számonkérni pedig, amikor az alternatíva Matolcsy és a műtárgyak, intellektuális szellentésnek számít.”