Egy gombaszögi levél Duray Miklósnak

Tisztelt Duray Úr!

Olvastam a Gombaszögi Nyári Táborról írt sorait a Felvidek.ma portálon. Töredelmesen bevallom, jól estek a tábor részére címzett elismerő szavak. Nem én vagyok az egyetlen, aki örömmel nyugtázta, hogy elnyerte tetszését a krasznahorkai várölelés.

E tekintetben egy húron pendülünk: kellenek az élménydús, kohézióerősítő megmozdulások. Hit és remény nélkül nincs felemelkedés, Gombaszög ezt a kettőt szeretné a fiatalokban erősíteni.

Írásában üdvözli, hogy a rendezvény szakított a „liberális", „szabados" és „parttalan" jelleggel, ami eddig jellemezte. Ezt az utalást nehezen tudom hova tenni, hiszen az idei tábor eszmei mondanivalója megegyezett az előző táborok üzenetével, ami korántsem egy ideológia jegyében fogalmazódott meg. Gombaszög az elmúlt években is olyan volt, mint idén: vitafórum, ahol a társadalmi, közéleti és kulturális élet szereplői megbeszélik közös dolgainkat, és ahol a magyar fiatalok magukat jól érezve válhatnak egy közösségé.

Ideológia és pártsemleges, de nem értéksemleges kezdeményezés. Minderről pontosabb képet kaphatott volna Ön is, ha az ideihez hasonlóan korábban is megtisztelt volna a jelenlétével, vagy olyan emberektől tájékozódott volna a tábor felől, akik hitelesen adnak hírt róla. Akkor talán elkerülhettük volna azt is, hogy előítéleteket halmozzunk fel egymással szemben.

Sokakban fog felmerülni a kérdés, honnét veszem a bátorságot, 22 éves siheder létemre, hogy reagáljak Duray Miklós szavaira. A félreértés elkerülése végett: nincs az a ránk lőtt mérgezett nyíl, amely meg tudna rendíteni abbéli hitemben, hogy Ön egyike történelmünk kimagasló egyéniségeinek. Jogvédő munkásságát sok barátommal együtt példamutató elődként tartjuk számon. A romboló politikai szembenállásban játszott szerepe és kulcsfontosságú szervezetek elkötelezettségének elvitatása beárnyékolhatják ugyan ezt a képet, de a múltbéli érdemeken mit sem koptatnak. Párbeszédre viszont szükség van, máskülönben a kelleténél is több az egyet nem értés.

Mindemellett továbbra sem tudok napirendre térni a „liberális" jelző újra és újra előbukkanó kiosztása fölött. Attól tartok ugyanis, hogy a kategorizálás ártó szándékú: napjainkban a (tévesen) szabadosságként értelmezett liberalizmus a nemzetietlenség, a magyar öntudat fellazítására irányuló tevékenység szinonimája. Persze nem Ön az egyetlen, aki ilyen jelleget tulajdonított a tábornak. Jellemzővé vált, hogy az MKP szellemi hinterlandjának egy része ezzel a suttogó propagandával igyekszik delegitimálni a pártfüggetlen Gombaszögöt. A szabados fertőre adekvátnak gondolt válaszuk is van, nevezetesen hogy „konzervatívabb és nemzetileg elkötelezettebb tábort" hívnak létre. Lelkük rajta. Csak annyit kérek, az ártó megbélyegzést szíveskedjenek a jövőben elkerülni. Örülök, hogy Önnek ez immár nem okoz gondot, bízom benne, hogy környezetében minél több követőre talál!

Úgy tapasztaltam, hogy az Önök szótárában a liberálisok nemes egyszerűséggel azok, akik az MKP-tól távolságot tartva fejtik ki közéleti tevékenységüket. Talán azért vagyunk mindannyian hajlamosak az efféle elhamarkodott ítéletekre, mert elveszítettük a jó és rossz megkülönböztetésének biztos mércéjét. Vagy talán csak annyi a baj – az idei gombaszögi táborral kapcsolatos véleménye is ezt az eshetőséget erősíti, hogy nem ismerjük egymást eléggé. Nem tudom.

Levelemben viszont arra is felhívnám tisztelt figyelmét, hogy a felvidéki magyarság helyzetének rendezése nem holmi 19. századi ideológiák kérdése. Közösségünk fennmaradásáért tett erőfeszítéseknek kettős iránya kell, hogy legyen: egyrészt a nemzetállami egyenlőtlenségek lebontása (hiszen, ha a többségnek joga van a nemzetépítésre, akkor a kisebbségnek is jár ez a jog), másrészt azon intézményrendszerek megteremtése, melyek hosszú távon biztosítják identitásunk újratermelődését.

Beláthatjuk, hogy egyik cél sem ideológiák függvénye. Tévúton jár az, aki ezt a nézetet hirdeti. Az újgenerációs civil kezdeményezések éppen ezért nem helyezhetők el a hagyományos baloldal/jobboldal osztóvonal mentén, ellenkezőleg, minél több nézetnek és gondolatnak próbálnak teret adni. Gombaszög egy szem kíván lenni a megtartó intézmények láncolatában, hiszen azt együtt építi magyar a magyarral. Annak a politikának, amely nem egymástól elszigetelt egyénekben, hanem közösségekben gondolkozik, arra kellene összpontosítania, hogy minden hasonló kezdeményezés tovább erősödjék. Ezt kívánná a felelősség, amiről előszeretettel szokás szónokolni. De ha csak pártszemüvegen át nézzük: nem lenne szerencsésebb, ha politikusaink az ódzkodás helyett a részvételt választanák? Ha a különféle bornapokon, falunapokon és helyi fesztiválokon működhet a véleménycsere, akkor miért csak töredékesen valósul meg egy ifjúsági tábor esetében? Pedig úgy vélem, nagy szükségük lenne rá, mert a magyar politika ennek a nemzedéknek fájóan nem tud azonosulási pontokat adni.

Egy autonóm szerveződésen és pártatlanságon alapuló tábor bökheti a felülről irányított indoktrináció és egyneműsítés híveinek csőrét, de világossá kell tennünk, hogy ezek a reflexek a kommunisták gondolkodásmódját tükrözik. A gombaszögi polgár viszont nem vágyik olyan táborra, ahol csak az eleve meglévő nézetében erősítik meg az embert.

Szabadon akar gondolkodni, kritizálni és véleményt formálni. S ami a legfontosabb: újat alkotni. „Nagyot, szépet, emberit s magyart." Tudom, ez nem minden pártpolitikusnak tetszik – egyik és másik oldalon is –, de a szervezők aligha nekik akarnak megfelelni.
Meggyőződésem szerint egy nemzet lényege nem az, hogy annak tagjai között feltétlen nézetazonosság áll fenn. Az számít, hogy alapvonalakban közös elképzelésünk legyen múltunkról és közös akarattal vállaljuk a jövő kihívásait. Fontos az egységes fundamentumok melletti közös kiállás, de a belső sokszínűség a siker nélkülözhetetlen előfeltétele.

Remélem, ebben egyet tudunk érteni.

Őszinte tisztelettel:

Kovács Balázs, a Diákhálózat alelnöke