Elképesztő ötlettel védenék a nőket az erőszaktól a német zöldek
A migránsok kitoloncolása persze fel sem merül.
Skrabski Fruzsinának nagy szerepe volt abban, hogy a „villamosos gyilkosságból” társadalmi ügy lett.
„Az értelmetlen gyilkosság után a sarki zöldségestől a jogászdoktorig mindenki azonnal elkezdett »lipótozni«, természetesen joggal. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI) 2007-ben záratta be a szocialista kormány arra hivatkozva, hogy a betegek jelentős része járóbeteg-ellátás keretében is kezelhető. A valóságban persze ez – bocsánat a kifejezésért – ordas hazugság. A skizofréneknek ugyanis általában nincs betegségtudatuk. Aki egészségesnek érzi magát, annak esze ágában sincs kezelésekre járni, és ahogy lehetősége nyílik rá, azonnal eltűnik az orvosok látóköréből. Egy évvel az OPNI bezárása után maga a minisztérium hozta nyilvánosságra a taj-számok nyomon követése alapján, hogy a korábban kezelt skizofrének közül 87-en az adott évben egyáltalán nem kaptak gyógyszert, vagyis eltűntek a rendszerből.
A »Lipót« szocialista kivégzése azonban csak az egyik oka annak, hogy a betegek egy része kezeletlen marad. Legalább ilyen fontos a jogszabályi háttér furcsasága is, amely szerint a betegek kényszergyógykezelését csak a bíróság rendelheti el, erre pedig csupán a súlyos bűncselekmény megtörténte után kerül sor. Vagyis ahelyett, hogy az évek óta másokat zaklató, sokszor törő-zúzó embereket intézetben kezelnék, megvárják, amíg a tragédia bekövetkezik, és csak utána vonják ki őket a társadalomból.
A harmadik ok pedig – és általában erről a legnehezebb beszélni – az emberek közönye. Tény, hogy amikor az utcán, villamoson, megállóban egy zavart ember inzultálni kezd valakit, a legtöbben lehajtják a fejüket, beavatkozás helyett passzivitásba süllyednek. Viselkedésünkben persze szerepet játszik a félelem is, hiszen nem szívesen visszük vásárra a bőrünket. Pedig több ember közös, határozott fellépésével valószínűleg sok hasonló tragédia megelőzhető volna. Szinte mindenkinek a környezetében él egy zavart ember, mindenkinek van egy »Áronja«, akit nagy ívben elkerül, amikor meglátja az utcán. Talán érdemes lenne elgondolkodnunk azon is, szeretteink védelmében tehetünk-e ezen kívül mást is.”