Szélsőségeknek nincs helye Kárpátalján!

2014. augusztus 04. 16:43

A behívások ellen tiltakozók az útlezárásokkal jelzik a hatalom és a vezetés felé, hogy békét akarnak és nem háborút.

2014. augusztus 04. 16:43
Darcsi Karolina
Kárpátalja.ma

„A kijevi események után a kárpátaljai magyarság KGBéla krími népszavazással kapcsolatos kijelentése révén került ismét a nacionalisták kereszttűzébe. Az EP-képviselő Beregszászban működő irodáját azonnal felfüggesztették.

Azóta Ukrajnában a helyzet nem javult, csak súlyosbodott, a maláj gép katasztrófája egyértelművé tette, hogy Ukrajna olyan helyzetben van, amit csak nemzetközi segítséggel tud megoldani.

A mozgósítás harmadik fázisának elindítása további aggodalmat váltott ki a társadalomból.

A férjeikért, gyerekeikért és testvéreikért aggódó édesanyák és lányok az ország több megyéjében az utcára vonultak. A napok óta tartó tüntetéssorozat vidékünket sem kerülte el. Kárpátalja megye kormányzója és a vezetés tárgyalt a tüntetőkkel és az illetékesekkel. A megye vezetője megígérte, hogy az ukrán parlament kárpátaljai képviselőinek közreműködésével továbbítja Olekszandr Turcsinov házelnöknek a helyi lakosok beadványát, amelyben azok a múlt héten elrendelt részleges mozgósítás módosítását kérik. Luncsenko arról is biztosította a tiltakozókat, hogy a besorozottak közül senkit sem fognak akarata ellenére a kelet-ukrajnai háborús övezetbe vezényelni.

A mozgósítás kapcsán közös nyilatkozatot adott ki a KMKSZ és a történelmi egyházak.

A megyei vezetés levélben fordult az illetékesekhez. Valamennyien ugyanazt kérik.

A megmozdulások nemzetiségtől függetlenül történtek a megyében, a tiltakozást számos álhír váltotta ki, ezek többsége a közösségi oldalakon terjedt, többek között az egyik ilyen álhír volt, hogy a hatóságok emberei éjszaka mikrobuszokkal szedik össze a falvakban a behívottakat. A magyar lakosságot félreinformáló radikálisokhoz köthető portálok (hídfő, alfahír, kurucinfo, bal-rad stb.) szándékosan félreinformálják a közösséget és veszélybe sodorják azt.

A folyamatos bizonytalanságban és félelemben élő lakosság reakciója természetes. A behívások ellen tiltakozók az útlezárásokkal jelzik a hatalom és a vezetés felé, hogy békét akarnak és nem háborút.

A megye több járásában tömegessé váló spontán tiltakozó akciók jól szervezetten zajlanak. Fontos megjegyezni, hogy a vidékre érkező menekültek (megjegyzem, hogy a fogalom használata helytelen, mert országon belül maximum migrációról beszélhetünk) és turisták között számos olyan egyén is beszivárgott, akik szándékosan próbálják provokálni a lakosokat, konfliktusokat szítanak a helybeliek között megjelenve a tüntetéseken. Legutóbb a hatóságok már le is tartóztattak egy szeparatistát.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ciprióta
2014. augusztus 05. 09:38
a cikk irója helyesen elemzi a jelenlegi helyzetet, egyrészt áldozatokat kell hozniuk Ukrajna egysége és európizálása érdekében, másrészt az áldozatok egyre inkább érintik személyesen a polgárokat, főleg amikor fiaikat szállitják haza cinkelve. Ez azonban háboru,amelyet putyin és aljas görényei inditottak, a felelősséget is vállalniuk kell majd, golyó vagy akasztófa.
Akitlosz
2014. augusztus 04. 20:36
Ha a kárpátaljaiak nem akarnak besorozódni az ukrán hadseregbe, akkor talán ne akarjanak Ukrajnához tartozni!
Akitlosz
2014. augusztus 04. 20:34
Aki békét akar ő készüljön a háborúra és tartsa szárazon a puskaport! Máshogyan sajnos nem megy ez a béke dolog.
tóth mária
2014. augusztus 04. 17:24
Ki ez az észlény? és kinek a nevében nyilatkozik?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!