Remélem, most már Szávay is elhiszi, hogy van megfelelő végzettségem

2014. augusztus 05. 13:56

Legutóbb pont Ön volt felháborodva, és emelt szót amiatt, hogy az Oktatási Hivatal nem fogadja el a kárpátaljai felvételizőktől az Ukrajnában kiállított dokumentumokat.

2014. augusztus 05. 13:56
Darcsi Karolina
Facebook

Kedves Szávay István!

Mivel épp a szabadságomat töltöm, csak ma volt lehetőségem arra, hogy a péntek délután bekért diplomám eredetijét elvegyem a munkahelyemről, megértését köszönöm. Értetlenül állok azelőtt, hogy alaptalanul megpróbált megvádolni, hiteltelenné tenni és bemocskolni az elmúlt hétvégén. Felelős politikus úgy gondolom, hogy akkor tegyen határozott kijelentéseket és vádakat, ha azt meg is tudja alapozni! Sajnálattal láttam, hogy egész hétvégén azzal próbálta telepumpálni az egész kárpát-medence közvéleményét, hogy nincs végzettségem, mikor erről nem voltak pontos információi, amit hozzászólásaiban be is ismert. Nem hinném, hogy a hatóságokon és az illetékesen kívül bárkinek is bizonyítani kellene, hogy hol szereztem diplomát, mégis eleget tettem kérésének, és miután az általam feltöltött dokumentumban szerepelt minden kért információ (a diplomát kiállító egyetem megnevezése, sorozatszáma, kiállítás helye, minősítése és az, hogy mire jogosít valamint az is, hogy melyik szerv, milyen jogszabályok alapján járt el), Önnek ez sem volt elég, nem állt le a témával, pedig korábban írta, hogy Ön már lezárta. Én is lezártnak tekintettem és megkértem, hogy a jövőben ne rágalmazzon nyilvános oldalakon. Aztán mégsem zárta le, megpróbálta a személyemen keresztül az egyetlen kárpátaljai magyar felsőoktatási intézményt is bemocskolni és hiteltelenné tenni, feltételezem ezt mind a Jobbik nemzetpolitikájának fényében, ahol a kárpátaljaiak iránti jóindulata és szolidaritása kellőképp megmutatkozott! Ezúton is köszönjük az anyaországi képviselőnek, hogy segíti az ukrán állam felé hitelessé és legitimmé tenni, az egyébként sokszor támadt intézményt, ami nekünk, magyaroknak fontos itt és büszkék vagyunk rá!

Azon nem csodálkoztam különösebben, hogy határon túli magyarként az anyaországban szerzett diplomám érvényességét és hitelességét az ukrán szervek felé az elismertetés során többször is bizonyítanom kellett, de az nagyon meglepett, hogy ezt egy nemzettársam is megkérdőjelezte és közszereplőként, nyilvánosan kétségbe vonta, miközben pont az ellenkezőjét hirdeti!!!! Legutóbb pont Ön volt felháborodva, és emelt szót amiatt, hogy az Oktatási Hivatal nem fogadja el a kárpátaljai felvételizőktől az Ukrajnában kiállított dokumentumokat, aztán meghazudtolta Önmagát, mikor ugyanezt tette velem egy beszélgetésben!!!! Majd jött azzal, hogy: lehet nem az van beleírva, lehet nem jól fordították, minősítették, stb. Egyébként Ön is azt állította, hogy politológus, a fórumon páran már felvetették, de nem kaptak választ, viszont engem is érdekelne, hogy Ön szerint kit nevezhetünk politológusnak, és mi a különbség a politológus és a politikai szakértő között? (A kettő közötti minőségbeli különbségre Ön utalt)

Legutóbbi nekem címzett hozzászólásában azt kérte számon rajtam, hogy miért nem zártuk rövidebbre a témát és miért hagytam, hogy idáig elfajuljon a vita?! Nos ezt én is kérdezhetném Öntől, miért nem hitt nekem elsőre, vagy másodikra…, sőt nem én voltam az, aki ezzel telekürtölte a sajtót, én csupán egy elemző írást tettem közzé saját oldalamon, amit átvettek hírportálok! Ön vádolt azzal, hogy nincs végzettségem!!!!
Továbbra is mélységesen felháborítónak tartom, hogy hamis vádakkal megpróbál lejáratni Kedves Szávay István!!! Mivel most már eleget tettem kérésének, remélem Ön és környezete is elhiszi, hogy van megfelelő végzettségem. A vitát kiváltó véleményt én írtam, vállalom hozzá a nevem!!! Máskor is elkövettem már hasonlót, ezután sem lesz másként! Egyet lehet vele érteni vagy lehet cáfolni! A tartalom kapcsán lehet vitázni velem! de nem tűröm, hogy aljas módon rágalmazzanak!

Mellesleg említette, hogy amennyiben téved, akkor hajlandó a bocsánatkérésre, nos: „Az ember szava nem szél, ami jön és elmegy. (...) Amit az ember mond, az úgy is kell legyen. Nem csuda ez, hanem becsület.” (Wass Albert)
Várom, most Ön következik!!!! Kérjen legyen kedves bocsánatot a nyilvánosság előtt, ahogy illik! A diplomám eredetijéről készített fotót megkérném, hogy ne tegye közzé, mivel személyes adataimat tartalmazza, nem járulok hozzá.

ps: mielőtt kétségbe vonná fenti állításaimat, beszélgetésünkből válogattam néhány szemelvényt, az időrendbe rendezve. Ha továbbra is szeretne velem vitázni, nyomon követni írásaimat és érdemben véleményezni, még mindig úgy gondolom, hogy jelöljön ismerősnek!
augusztus 1., 17:51 Szávay I.: „Darcsi Karolinának ráadásul még végzettsége sincs..”
augusztus 1., 18:48 Darcsi K.: „A végzettségemről honnan tud infókat….netán látta, vagy honnan veszi az alapot, hogy megkérdőjelezi?”
augusztus 1., 19:07 Szávay I: „Van politológus diplomád vagy nincsen? Tudtommal nincs, és nem az a kérdés, hogy honnan tudom, hanem az, hogy miért nevezed magad politológusnak, ha egyszer nem vagy az.”
augusztus 1., 19:25 Darcsi K.:”Honnan veszi, hogy nincs diplomám, vagy hogy milyen van?... Tudtommal nem voltunk csoporttársak és nem volt ott sem az államvizsgáimon, sem a diplomám honosításakor Kijevben. Egyébként most mit vár, hogy mutassak róla ukrán nyelvű, vagy magyar nyelű dokumentumot?”
augusztus 1., 20:03 Szávay I: „tudtommal Ön nem politológus, ilyen diplomája ugyanis nincs (A Századvég nem diplomát ad ugyanis). De ha van, akkor megmondhatná végre, mert bár jó hosszan visszaírt, de másodjára sem válaszolt, saját magát hozza lassan kimagyarázhatatlanul kellemetlen helyzetbe. Ön tényleg azt hiszi, hogy nekem fogalmam sincs arról, hogy ott Kárpátalján mi a helyzet, és hogy ki kicsoda?” (egyébként tényleg így gondolom. LOL)
augusztus 1., 21:44 Darcsi K: „Szávay István ! ha ragaszkodik hozzá feltölthetem a másolatát.”
augusztus 1., 22:09 Szávay I: „Darcsi Karolina Töltse, ha akarja, kíváncsi lennék rá, de nem ragaszkodom hozzá, beérném annyival is, ha harmadik nekifutásra végre hajlandó lenne elárulni, hogy mi alapján nevezi magát politológusnak. Hol szerezte a politológus diplomáját, melyik egyetem melyik karán?”
augusztus 1., 22:55 Szávay I: „Csupán annyit kérdeztem, hogy Ön hol szerezte a politológus diplomáját, ha már annak nevezi magát. Ön viszont erre a nem túl bonyolult kérdésre összesen háromszor rizsázott össze vissza, de konkrétan válaszolni nem volt hajlandó harmadjára sem. Nekem ennyi elég, negyedszerre nem kérdezem meg, tényleg lezárhatjuk.
(persze mégsem zárta le)
augusztus 1., 23:29 Darcsi K: „Kedves Szávay István! kérem tegye lehetővé, hogy fotót is megtudjak osztani és feltöltöm a diplomám másolatát”

augusztus 1., 23:41 Darcsi K: feltöltöm István kedves ide, az Ön oldalára, kérte tőlem, megteszem, de tegye kérem lehetővé a fotó megosztását hozzászólásként, előre is köszönöm.
augusztus 2., 1:21 Darcsi Karolina: közkívánatra FB adatlapomon bárki számára elérhető a diplomám honosításáról szóló okirat fotója. itt nem tudtam megosztani a képet sajnos. Szávay képviselő, van még kérdése? Nekem kérésem lenne Önhöz, kérem a jövőben ne rágalmazzon nyilvános oldalakon. Előre is köszönöm!

Tegnap, 0:36 Szávay I: Ön azonban továbbra sem hajlandó elárulni, hogy mely magyarországi egyetemen szerzett politológus diplomát….. Másrészt nem mondtam azt, hogy hamis a papíros, legfeljebb azt gyanítom igen erősen, hogy NEM diplomáról van szó.
17 órája Szávay I: Karolina, szépek a képek, már csak arra vagyok kíváncsi - mint látom, többekkel együtt -, hogy mi van a papírosod belsejébe írva. De igazából már csak azért, hogy lezárhassuk végre a téma ezen részét. (A feljelentés és bocsánatkérés témakörét, amit saját oldalán írt, azt majd még lejátszuk, ha a végére jutottunk)- Felfogni nem tudom, miért volt Önnek jó, hogy harmadik napja ezen csámcsog a fél Kárpát-medence, ahelyett, hogy azonnal tisztába tette volna a kérdést, és nem magyarázott volna össze vissza, akkor én meg még sokan mások sem jutottunk volna talán arra a következtetésre, amire.
(A tegeződés és magázódással kapcsolatos viszonyt, úgy látszik mégsem sikerül a gyakorlatban alkalmazni, bár többször is jeleztem és ígérte, hogy figyelni fog rá, most felváltva használja egy bejegyzésen belül, de ez a legkisebb sérelmem,e miatt nem kell elnézést kérnie, bízom benne, hogy előbb-vagy utóbb csak megtanulja :))

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2014. augusztus 05. 18:05
Nem is akarom tudni kik ezek és mi a gondjuk.
almafa
2014. augusztus 05. 18:00
A hölgy a saját hazugságait is pontokba szedhette volna, mert sajnos nem egy ilyen volt. Szép csemege egyébként a hozzászólások megtekintése, tegnap este már 282 db-nál tartottak, most sajnos egyet se látok. http://www.karpatalja.ma/karpatalja/nezopont/28500-szelsosegeknek-nincs-helye-karpataljan
Akitlosz
2014. augusztus 05. 17:28
Magánleveleket postán legyen szíves elküldeni!
tommybravo
2014. augusztus 05. 17:18
Azt vágom, hogy a Szávay a faszpumpás gyerek, de miért kötött bele ebbe hőgybe?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!