A felejtés luxusa

2014. augusztus 21. 12:18

A szlovák nyilvánosság a történelem egyik sötétebb pillanatáról emlékezik meg. Ma, augusztus 21-én 46 év telt el azóta, hogy a szovjet és „testvéri” csapatok bevonultak Csehszlovákia területére.

2014. augusztus 21. 12:18
Bugár Béla
Bugár Béla blogja

Ezért sem tudom elfogadni a miniszterelnök és a kormánytisztviselők magatartását. Először megszavazzák Brüsszelben a szankciókat, s mikor már elég messze vannak, kritizálják őket. Nálunk ezt köpönyegforgatásnak hívják.

Felejtünk? Most, amikor a hatalmi praktikák megint terjedni kezdenek és az ún. »nyugati társadalmak« »csak« ún. gazdasági szankciókkal avatkoznak közbe, hirtelen elítéljük ezt a beavatkozást? Azt védjük, aki nem is igényli, hogy megvédjük. Mert nagy, erős és rendíthetetlen. S ennek megfelelően viselkedik: bekebelezi a területeket és testvéri segítséget nyújt. Amelyből ugyanúgy évekig tartó fojtó testvéri ölelés lehet. De ez most nem minket érint. Ezért viselkedhetünk felelőtlenül? A felejtés nem ment fel minket a felelősség alól. Nem lehetünk egyszerre tetszetős európai politikusok és Oroszország rettenthetetlen barátai is. Ez így nem megy. A felejtésnek nincs gyógymódja. Emlékezni akarni kell. És ez az akarat egyes államokban evidensen hiányzik. A Szlovák Köztársaság kormányzatának köreiben egészen biztosan.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Arma Gedeon
2014. augusztus 22. 09:21
MArha. HA az a történelem egyik legsötétebb pillanata volt, akkor mi van most Donyeckben, hogy még ne is a még sötétebbeket hozzuk. Észak-Irak? Pár csehszlovák kommunista elvesztette a fotelét és más csehszlovák kommunisták kapták, ez szörnyű!!!
Akitlosz
2014. augusztus 21. 18:02
Ott kezdődik, hogy 46 éve eleve nem is létezett semmiféle Csehszlovákia, így a szerző véleménye semmiképpen nem lehet igaz.
tóth mária
2014. augusztus 21. 16:38
Béla ! ha valakinek, akkor éppen neked nem kellene megszólalni! Te már régen nem vagy magyar, a lelked is eladtad, de te tudod!
talán
2014. augusztus 21. 16:05
Béla elfáradtál,add át a helyed magyar fiataloknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!