Évközi zárolás – újra és újra

„Ám ettől függetlenül is sajnálatosan gyakori minálunk, hogy az államháztartásnak hol a bevételi (adózási), hol a kiadási oldalához az esztendő során rendre hozzányúlnak, ami persze rontja a hatékony gazdálkodáshoz szükséges kiszámíthatóságot és tervezhetőséget. A mostani júliusi korrekció mértéke nem túl nagy; az érintett kiadási tételek összetételéről és az intézkedések várható gazdasági hatásáról folyik a szakmai vita. A politikai folytonosság okán most ugyebár nem lehet az elődöket hibáztatni, ezért a hivatalos indoklás többféle tényezőt említ: felléphetnek uniós döntések miatti többletkiadások, kell a pénz a nem tervezett mértékű állami foglalkoztatáshoz, sőt fura módon az infláció mostani eltűnése is okozhat váratlan bevételkieséseket.

A váratlan fejlemények nagy része azonban előre látható volt. Miként az is, hogy az idei esztendő (ami ugyebár többszörös választási év) eleve feszített költségvetési tervre épült: az államháztartás tervezett deficitje a bruttó hazai termék 2,9 százaléka, ami csak hajszálnyira marad el a többlethiány-eljárást aktiváló uniós értéktől. Márpedig az eljárás alól való kikerülés az Orbán-kormány fontos eredménye volt tavaly, egyben a megelőző szocialista–szabaddemokrata kormányok hibás gazdaságpolitikájával szembeni különbség szimbóluma. Semmiképpen sem kockáztatható az eljárás újraindítása. Nem mintha annyira egyszerű lenne a többlethiány-eljárás alá visszakerülés: annak idején nem hajszálnyi eltérés, hanem a határérték nagyfokú és rendszeres megsértése okozta a kázust; most mind a hiány, mind az államadósság-ráta elvárt csökkentése ügyében tizedszázalékokról van szó. Ám már a veszély felmerülésének esélye is árnyékot vetne a pozitív önképre, amelyet a külső és belső közvéleménynek sugároz a kormány. Így is elég negatívum a magyar állampapírok befektetőknek nem ajánlott (»bóvli«) kategóriájú besorolása.

A mostani korrekció tehát szükséges, az időzítése is érthető: ha már (ismét) évközi intézkedés kell, jöjjön minél előbb. Ami viszont folytatólagosan gond, az maga a kiadászárolás mint technika. Ha az adott szakterületen szükség van a zárolt pénzre, ám azt végleg elvonják, akkor ott romlik az ellátás. Ha viszont csak átmenetileg állítanak le kifizetést, lassítanak beruházási folyamatot, akkor a gond csupán áttolódik a rákövetkező évre. Elmondtuk már: államháztartásunk a hozzánk mérhető helyzetű, fejlettségű országokénál sokkal nagyobb. Szándék sincs a magánszektor arányának növelésére és az állam visszaszorítására, sőt. Mindez azonban tartósítja a költségvetés rendszeres kiigazításainak gyakorlatát, annak minden következményével együtt.”