Vajon mit tud ez a késő-barokk elágazás, ami miatt ilyen dühbe gerjednek tőle az emberek?
Vendégszerzőnk, Bátorfy Attila (Kreatív Magazin; Brotherhood of the Baby Powder) írása.
*
Népszerű művészettörténet-sorozatunk második része a sokak által gyűlölt rokokónak ered utána azzal a nem kis ambícióval, hogy értekezésünk végére a legtöbben belátják: teljesen butaság ilyen szűk kebellel mérni egy rövid életű, de így is bravúrokkal teli művészettörténeti stílusirányzatot.
Ha a barokkon kívül van olyan stílusirányzat, amely emberekből mérhetetlen visszatetszést vált ki, az a rokokó, bár sokan a két stílust összetévesztik. Sőt, ezen ártatlan stíluskalandozás sokakat képes orbánozásra, sőt, a mennyország kinézetén való polémiára is rávenni! (ezzel kapcsolatban álljon is bizonyítékként e sorok szerzőjének egyik legtöbb visszajelzést kapott fotóbejegyzése a rottenbuchi kolostor mennyezetéről Tumblr-en).
Korunk embere könnyen esik bele abba a hibába, hogy úgy vélje, mindez egyedülálló jelenség a művészet történetében, de ilyen mostoha sorsa bizony más stíluskorszakoknak is volt. A reneszánsz embere a gótikát (gotikát) gyűlölte nagy vehemenciával, a saját stíluskísérleteit azonosítani nem tudó manierista a manierizmust rühellte (lásd, mint oly sokszor, a zseniális tévedőt, Vasarit), a barokk nagy teoretikusai pedig minden képzeletet felülmúló inkvizíciót indítottak a manierizmus ellen. Itt szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy Michelangelo Sixtus-kápolnája például manierista. Vagy Raffaello Borgója szintén az. Merthogy a reneszánsz és a barokk határán álló manierizmus a korok nagy elméleti írói szerint modorosságot, elhajlást, tartalom nélküli erőfitogtatást, ízléstelenséget, zavarosságot, átláthatatlanságot sugárzott. Csakhogy míg a manierizmust a 20. század elején az a nagy szerencse érte, hogy kiváló művészettörténészek sora rehabilitálta (például Max Dvorák, Erwin Panofsky, vagy Hauser Arnold; itthon érdemes elolvasni Kelényi György A manierizmus c. könyvét), addig a rokokóval még maga a művészettörténet-írás is elég mostohán bánt.
De vajon mit tud ez a késő-barokk elágazás, ami miatt ilyen dühbe gerjednek tőle az emberek? Mi lehet benne olyan bántó, hogy valaki a rokokó stílusjegyeiből egyből erkölcsi premisszákat is képes legyen levonni?
*
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
Hallom az este arról hazudtál, hogy a ti programotok 140 oldalas lesz és készül.
Igen, ez is kötelező olvasmány, már persze ha nem vagy agyhalott tisza-szektás, és/vagy rohadék propagandista vagy „politikus” ugyanott.
Indul a nemzeti petíciós ívek postázása, március végéig várják vissza a kitöltött íveket.
A biztonságpolitikai szakértő szívesen leülne vitázni bárkivel, de eddig még nem hívták.
Még hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni... Az ember egy kis időre elfordítja vigyázó szemeit az uniós birodalmi központról, erre ott az üvegkalickákban már ismét feltalálták a spanyolcsizm… spanyolviaszt. Most épp a Demokráciapajzs fantázianevű kezdeményezéstől dobtam egy hátast. Demeter Szilárd írása.
A véleménynek ára van. Rasszizmus, megfélemlítés és gyűlölet. A következmények pedig már nem csak szavak: ellehetetlenítés, fenyegetések és állandó nyomás. Mikor vált a megfélemlítés a baloldal egyik legfőbb politikai eszközévé?
A férfi szinte a semmiből sétált fel a miniszterelnök mellé.
Még Ukrajnában is elismerték a szomorú tényeket.
