Romkocsmák az egykori gettóban

„A gettó sajátossága, hogy egy este több romkocsmát is végig lehet látogatni gyalogosan, míg végül a hajnali első napsugarak házfalak tövében üldögélő vagy padokon elterülő, szemmel láthatóan önmaguk kilétével is hadilábon álló fogyasztóközönséget találnak, akik majd néhány órai alvás után ott folytatják, ahol abbahagyták előző hajnalban. Időről időre napvilágot látnak a romkocsmákat elítélő cikkek, elhangzanak ilyen hangvételű riportok a médiában. Ezekben megszólalnak felháborodott lakók, akiknek a nyugalmát randalírozó angolok vagy németek, esetleg olaszok – hogy a magyarokról már ne is beszéljünk! – zavarták meg előző éjszaka. Ilyenkor fellángolnak az indulatok, az azonnali bezárástól, majdnem a mindenre kiterjedő alkoholtilalomig elhangzik az összes szankció, majd újra és újra lenyugszanak a kedélyek. Az illetékesek valószínűleg elkezdenek számolni, és rájönnek, semmiféle üzleti vállalkozás nem hozna ekkora adóbevételt az államnak, mint ezek a gombamódra szaporodó vendéglátóhelyek, amelyek működtetésével igazából bontásra ítélt romházakat hasznosítanak ideig-óráig üzemeltetőik. Bezárásukkal rengeteg ember veszítené el megélhetését, a tulajdonosoktól a beszállítókon keresztül egészen az alkalmazottakig, akiket az állami szféra képtelen lenne elhelyezni.

Most, a valamikori budapesti gettó létesítésének hetvenedik évfordulóján az egykori gettólakók emlékének szánt főhajtás után azt kívánom, a mai nemzedék számára a »gettó« szó kizárólag a romkocsmák világát jelentse mindig is.”