Kell a díszzsidó

„Nem szerettem volna megszólalni a Jobbik újabb „önkóserolási« kísérletével kapcsolatban, de érzem, hogy teljesen csöndben nem maradhatok. Mi történik Miskolcon? Van egy ember az egyik oldalon, Jakab Péter, akivel több éven keresztül nagyon közeli munkakapcsolatban voltam. Több is volt ez, mint munkakapcsolat, barátságnak tekintettük akkor mindketten. A másik oldalon áll a nagy tudású rabbi, Köves Slomó, aki 2012 nyarán utat mutatott a zsidóság irányába nekem, mint volt szélsőjobboldali politikusnak. Számomra Köves több mint rabbi, talán szerényen az egyik tanítómnak tekinthetem. Ez a két személy az elmúlt napokban nyílt levelet írt egymásnak. A történet végtelenül egyszerű és egyben drámaian közép-európai: egy szélsőjobboldali, antiszemita retorikát használó, sokak által csak neonácinak nevezett párt egyik vezető személyiségéről kiderül, hogy zsidó származású. Velem is ez történt 2012-ben, tehát távol álljon tőlem, hogy én ezért bárkivel kapcsolatban neheztelő szavakat írjak.

Mindenekelőtt azt kell tisztába tennünk, hogy Jakab Péter nem csupán »zsidó származású«, hanem vallási értelemben – csupa-csupa nagybetűvel – ZSIDÓ. Méghozzá a zsidó jog alapján 100 százalékig zsidó. Tudni vélem, hogy mi játszódik most le Péter lelkében, nemrégen én is hasonló cipőben jártam. Talán abban bízik, hogy a fehér ing–fekete mellény, a »cigányozós« kemény szavak, a lelkesítő lakossági fórumok, a szélsőjobboldali hírportáloknak való megfelelési kényszer elhalványítja a radikális jobboldali közeg felé a zsidó származás »bűnét«. Nem fogja. Jakab Péter innentől fogva zsidó lesz az egyszerű, a magához őszinte szélsőjobb tagság szemében. Ellenben a cinikus pártvezetőség egészen biztos, hogy ragaszkodni fog hozzá: szükségük van ugyanis egy zsidóra, akivel takarózhatnak. Kell egy »díszzsidó« a szélsőjobboldali pártba. Jakabnak szinte biztos, hogy ezt így el is mondták (már csak azért, hogy tudja, hol a helye), ahogy nekem is elmondták annak idején, és kérleltek, hogy maradjak.

2012-ben nekem is ugyanaz volt az önképem, mint Jakabnak: az elszánt magyar hazafiság összeegyeztethetetlen a vallásos zsidóság útjával. Hatalmasat tévedtem. Sőt úgy érzem, hogy most sokkal jobban szolgálom Magyarország és a magyar nép érdekét, mint 2012 előtt. Nem lesz attól senki sem kevésbé »jó magyar«, ha reggelente tfilint köt vagy böjtöl Jóm kippurkor. (…)

Mindketten, Jakab és jómagam is jól ismerjük a Jobbik működését, politikai logikáját, a Jobbikban meghatározó véleményformálók cinizmusát, tényleges, zárt körben megkockáztatott őszinte hitvallását. Azt hiszem, legalább nekünk, kettőnknek nem szabad, nem ízléses, de legkevésbé nem hiteles a Jobbikban markánsan megjelenő antiszemitizmusról vitatkoznunk. Péter is pontosan tudja, hogy az antiszemitizmus, az antiszemita beszéd a mindennapi pártélet része. Nem valami külső szokatlan érdekesség, hanem jól ismert, szervesen a párttagság és a pártvezetés gondolatvilágához tartozó eszme. Tudja Jakab Péter is, hogy a holokauszttagadás, holokauszt-relativizálás is fontos része a Jobbik mindennapi megnyilatkozásainak, külső és belső kommunikációjának. Ennek elfogadása, vagy az ehhez való asszisztálás egy zsidó, származását, felmenőit vállaló, azok sorsával (sorstalanságával) már csak a családi történetekből is tisztában levő, a holokauszt-túlélők harmadik generációját képviselő unoka számára nyilván alig viselhető. Ha ez az elviselhetetlen meghasonlás mégsem lenne mindennapi vívódásainak tárgya, felajánlom Péternek, jöjjön el velem Auschwitzba, és tapasztalja meg ott, helyben azt a felfoghatatlan borzalmat, amit magam is csak felnőtt fejjel éltem át, és amit manapság párttársai gúny és tréfa tárgyává tesznek.”