Bízzunk egymásban és magunkban! – Kivonuló középosztály XXXVII.

A PLT cikkére reflektáló, Mi lesz veled, fiatal középosztály? című cikkünk sok visszajelzést, nagy visszhangot kapott. Úgy döntöttünk: vitát, párbeszédet, beszélgetést indítunk a témáról egy cikksorozat formájában, amire elsősorban magukat megszólítottnak érző olvasóink írásait vártuk. Az eddig megjelent írásokat itt olvashatják.

Olvasónk, Póser Zoltán írása.

*

Bízzunk egymásban és magunkban!

Meddig folytatódhat a fiatal középosztály kivonulása a közéletből? És az országból? − tette fel a kérdést Rajcsányi Gellért. Röviden a válasz: türelem, bízzanak bennünk, hagyjatok egy kis időt még a számunkra.

Megszólítva érzem magamat. Harminchárom éves vagyok, nyelveket beszélő közgazdász, tíz év multis karrierrel a hátam mögött, amiből az elmúlt ötöt külföldön töltöm. ÉS haza fogok költözni a családommal, hamarosan.

Utal az eredeti cikk arra, hogy a '89 óta a nemzeti célok (rendszerváltás, piacgazdaság, demokrácia, NATO, EU) „nagyrészt (úgy-ahogy) megvalósultak”. A rendszerváltás óta eltelt időszak második felében közös célok nélkül maradtunk.

Én ezt másképpen élem meg.

Az elmúlt húsz évben (középiskolám kezdete óta) szinte napról napra új lehetőségek nyílnak meg (Erasmus, EU munkavállalás, fapados járatok). Az addig és szüleim által tanított-átadott rendszerek lesznek elavultak (egy munkahelyen lehúzni a nyugdíjig, maga a nyugdíj, önellátás vs állami segítség). A sikeres karrierhez vezető szaktudást és készségeket a magyar oktatási rendszer nem tudja még lekövetni (nyelvtudás, soft skillek jelentősége, kapcsolati háló kiépítése). Bár a nagy célok, mint projektek befejeződtek; a környezetem próbál alkalmazkodni, küzd, hogy megértse, megélje a demokráciát, az Európai Uniót, a NATO-t, a piacgazdaságot, az eurót, a szabad határokat.

Ezek rövid időn belül borzalmas nagy változások. A változásokra és lehetőségek kihasználására az egyik kézenfekvően hatékony lépés az Európán belüli külföldi munkavállalás.

Ott egyszerre tanulja meg az ember a nyelvet, a kulturális megértést, fejlődik a kooperációs és listening (írjon, ha valakinek van rá jó magyar szava) készsége. A mindennapokban látja, hogy mi történik egy választás során, milyen, amikor kisebbségben van. Próbálkozik kiépíteni a kapcsolatait, keresi és értékeli a magyarságát. Látja, hogy mitől működnek jól nemzetközi cégek, mire mennek el az adott ország „adóforintjai”. A magánbiztosítók reklámbombái után kezdi kapizsgálni a nyugdíjrendszerek előnyeit, hátrányait és az öngondoskodás felelősségét. Az internet révén képben van a magyar politikáról, de tudja azt kívülről – külföldi szemmel – is követni, értékelni.

Ha innen szemléljük az EU adta egyik legnagyobb lehetőséget – a szabad munkavállalás eszményét és intézményét –, akkor a magyarok számára ez egy hatalmas lehetőség, hogy ezt a brutálisan sok változást magáévá tegye és megtanulja használni.

Itt vagyunk most. Én és még sok barátom, ismerősöm elköltözött „nyugatra”. Tanulunk, változunk, integrálódunk az unióba. DE eközben magyarok maradunk. Sőt! Amióta külföldön élek, jobban becsülöm a magyar közösséget, a nemzeti ünnepeket ('56-os menekültekkel együtt büszkén énekelni a himnuszt), az oktatási rendszerünket (a matematika fontossága, hatása a nyelvünkre), látom a lehetőségeket a politikában, gazdaságban. Ne felejtsük el, hogy ez a folyamat hatással van az otthoni kapcsolataimra is. A Facebook, skype, levelezés és néha személyes találkozások révén változik az ő gondolkozásuk is. Együtt változunk, fejlődünk, tanuljuk a rendszert.

Bízzatok hát bennünk, nem vonulunk ki a közéletből. Most is hatással vagyunk rá, hiszen vitákat gerjesztünk, érzelmeket váltunk ki, építjük a párbeszédet. Idővel pedig hazaköltözünk. Visszük a tapasztalatokat, mentalitást, tanulságokat, kapcsolatokat, energiát, összegyűjtött tőkét. Remélhetőleg aktívan meg fogunk jelenni a politikai piacon, közéletben is.

Addig is azt javaslom, hogy támogassuk, biztassuk azokat, akik szerencsét akarnak próbálni és várjuk őket szeretettel vissza. Ezzel tesszük a legjobbat mindenki számára.