Az első világháború alulnézetből

2014. július 28. 10:29

A doberdói mészkőszirteken pattogó golyók elkerülték mellkasát és sértetlenül tért haza. De az átmeneti szabadság után már várta őt a galíciai front, ahol újból a tűzvonalba került. S itt már nem tudta kicselezni a halált.

2014. július 28. 10:29
Papp István
Népiblog

„Főként a háborús években aratott a halál, volt olyan hónap, hogy két kis koporsót kísértek ki az öcsödi temetőbe a márciusi hidegben. Két fiú érte meg a felnőttkort, János és József. Őket sokat dédelgette Egri Rózsa, s rettegéssel telve várta az időt, amikor a megérkezhet a behívó. Először Jánosnak kellett mennie, s úgy tűnt kegyes lesz hozzá a Történelem Ura. A doberdói mészkőszirteken pattogó golyók elkerülték mellkasát és sértetlenül tért haza. De az átmeneti szabadság után már várta őt a galíciai front, ahol újból a tűzvonalba került. S itt már nem tudta kicselezni a halált, egy nagy roham után nem tért vissza többé. Úgy mondják, éppen akkor kezdett el Egri Róza fel-alá futkosni Öcsöd utcáin és csak annyit kiabált,hogy nem hallottátok ezt a lövést, nem hallottátok ezt a lövést! A falubeliek némán lesütötték a szemüket. Molnár József nem tért haza, eltűntként tartotta számon a statisztika. 


1918 őszén a századdal egyidős kisebbik fiúra, Józsefre is rákerült a sort. Gyalog járta meg Szerbiát, de neki csupán fájós térdei őrizték meg a saras, ködös, fázók hetek emlékét. Az ifjúlegény hazatért és néhány év múlva kivált az uradalomnépéből, saját családot alapított. Nem ment messzire, a szomszédos falu, Békésszentandrás határában telepedett le, egy aprócska, sötét kis tanyában. Gyakran ellátogatott hozzá Egri Róza, aki már nem sokat beszélt, csendesen dalolt néha, s került rokont és ismerőst. 1926-ot írtak, amikor híre érkezett, hogy Molnár József hamarosan apa lehet. Ekkor újra felkereste őt anyja és kérte, hogy a százados hagyomány ellenére a kis újszülöttet halott nagybátya emlékére (mert ő tudta, hogy megholt) Jánosnak kereszteljék. Így is történt, s a négy évvel később született második fiú vitte tovább apja nevét. 

Egri Róza több mint nyolcvan évet élt, még hallotta a második nagy háború kitörését. Elfordult mindenkitől, csak nagyapámat szerette, becézte, ölelgette, védte végtelen odaadással. Még fiatal kovácsinas korában is mestere gyorsan eljáró keze és szilaj természete elől nem egyszer keresett menedéket a nagymama öreg kis házában. A világháború 18 éves leventeként nagyapámat is harcba állította, de ezt már Egri Róza nem élte meg. Többé már nem visszhangzott fülében a lövés, nem reszketett lelke a fiáért, akit unokájában látott tovább élni.”
 
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2014. július 28. 11:21
Hmmm.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!