Schmidt

„Valójában a szerzőnek nem hiányoznak a vitapartnerek. Ő nem is kíván vitatkozni. Az emlékműről szóló vitát »áldatlannak« és »meddőnek« mondja. Arra viszont, hogy miért is lenne meddő ez a vita, nem tér ki. Mert akkor azt is el kellene mondania, hogy a hatóság soha, egyetlen napig nem tartotta megvitathatónak az emlékmű tervét: a látványtervet és a hivatalos szöveges leírást minden nyilvános előzmény vagy előzetes vita nélkül jelentették be. Azt, hogy az emlékmű nyilvánosságra jutott terve kész tény, maga a kormányfő is megerősítette, amikor egyik levelében rejtélyesen úgy fogalmazott, hogy az emlékmű vonatkozásában »nincs mozgástere«. Hogy értsük ezt? Ki az, vagy kik azok, akik korlátozzák a kormányfő mozgásterét?

Akárhogy is, vitáról soha nem volt szó. A szerző szerint erre nincs is szükség, a megszállási emlékművel semmi baj nincsen. A szobrot ő a »megbékélés« emlékművének látja. De vajon ki békül meg kivel? És egyáltalán, a megbékélés gondolata mikor, kiben és miért merült fel?

Hiszen egészen 2014 januárjáig – éppen az emlékmű tervének publikálásáig – a holokauszt évfordulójára emlékező közösség és a hatóságok között egyáltalán nem volt szokatlanul kirívó, nagy békétlenség. De bármit jelentsen is a »megbékélés«, vajon e »békés« szándékot hogyan szolgálhatja egy kétes esztétikai értékű szobor, amelyet titokban terveznek el, és bárminemű szakmai vagy társadalmi vita nélkül építenek fel? És hogyan szolgálhatja ezt a hivatalos műleírás, amely szerint Magyarország a német megszállás idején Gábriel arkangyalhoz foghatóan ártatlan volt? (...)