Szocik kongresszus után: sok hűhó semmiért?

Tisztújító kongresszust tartott a Magyar Szocialista Párt. Magyarországon hozzászokhattunk már ahhoz, hogy ezeknek a legmagasabb pártdöntést hozó szervezeteknek a személyi kérdései nem tartogatnak meglepetést. Huszonnégy év távlatából kijelenthetjük: igazi jelentőségük nem abban áll, hogy viták és programok ütköztetése során ki győzi meg a legtöbb tagot és nyeri el az irányítási lehetőséget. A kivétel-erősíti-a-szabályt alapon természetesen volt erre is példa, így az MDF-en belüli feszültséget Dávid Ibolya és Lezsák Sándor az elnöki címért folytatott tényleges küzdelme oldotta fel. Azonban elmondható, hogy aki alulmarad ma egy pártvezetésért vívott küzdelemben, annak lassan távoznia kell a szervezetből. Ezért sokkal fontosabb, hogy a távozó vezetőnek a bizalmasai milyen erőt képviselnek és tudnak-e a válságra reagálva dinasztikus módon azonnal kiállítani egy saját embert, vagy összedől-e az addigi kurzus és új jön. Utóbbi történt 2010-ben az MSZP-vel, amikor Mesterházy Attila átvette Lendvai Ildikótól az elnöki címet és szembefordult mindennel, ami Gyurcsány Ferencre emlékeztetett.

Ez a metódus azért is fontos, mert a gyors reagálás és személyi javaslat dönti el, hogy tartósak lesznek-e a pártszervezeten belül lezajlott változások. Mesterházy Attila az elmúlt négy évben sikerrel központosította pártját és alakította át személyi arculatát. Első lépései közé tartozott, hogy összevonta a párt- és a frakcióvezetést. A párton belüli csoportosulások is megtapasztalhatták az új elnök hatalmi felfogását, az addigi híres, pluralizmust sejtető platformokat kabinetekké alakította át. Mintegy kétszáz főt távolított el a pártszervezetből és türelmesen kivárta azt is, hogy mikor lehet a legkisebb kockázattal kitenni Gyurcsány Ferencet az MSZP-ből.

Szervezeti szinten az elnökség teljes hatalmat kapott a képviselőjelöltek kiválasztására, majd a 2012-es kongresszuson a régi nagy öregeknek már semmilyen szerep nem jutott. Ehhez a menetrendhez tartozott a fiatalabb politikusok bevonása az országos politikai döntések meghozatalába, akik közé Tóbiás József Komárom megyei elnök is hozzátartozik. Mint bizalmi ember, Mesterházy döntéseinek egyik fő támogatója lett. Az MSZP mostani kongresszusa azzal, hogy 263 (92%) szavazattal őt, az előző elnök egyik emberét választotta vezetőjéül, a szervezet változásait elfogadta és azt üzeni, hogy a megelőző időszak demokratizmusa és sokszínűsége helyett mindenekelőtt a választásokon megszerezhető mandátumok maximalizálása a kiemelt cél. Ezen a téren nem várhatunk változást, mindössze egy személycsere történt.

*

Tóbiás József és Mesterházy Attila annak a generációnak a tagja, amely már a rendszerváltás után kezdett el politizálni. A „nagy öregek” árnyékában a „létező fiatalságot” testesítették meg, miközben az országgal a szocializmus szellemének folyamatosságát képviselő emberek kötöttek öröknek látszó biztonsági szerződést. Az egyik oldalon a változatlan állami, morzsaszerű juttatások, a paternalizmus és a változatlanság biztonságérzete a jól megszokott szocialista retorikával, a másik oldalon a szavazatok biztonsága a kádári érában szocializálódott választók részéről. Ez a kilencvenes éveket uraló szocialista talapzat már Gyurcsány Ferenc színre lépésénél repedezni látszott. Bár még sikerült fenntartani, többek között Kiss Péter, Hiller István, Lendvai Ildikó szerephez jutottak, Mesterházy elnöksége alatt azonban teljesen összetört. Hivatalosan a 2012-es kongresszuson beszélt arról, hogy vonuljanak háttérbe a régi nagy öregek.

A hétvégén megválasztott bizalmas ember, Tóbiás József, akinek programbeszédében semmi nem utalt szervezeti változásokra, feltehetően nem fog változtatni az eddigi viszonyokon. Erre utal többek között az is, hogy az előző elnök legerősebb emberét, Botka Lászlót még magasabb pozícióba juttatta (választmányi elnök).

A Magyar Szocialista Párt a baloldaliságért folytatott küzdelemben sem áll jól. Az elmúlt négy évben az alapvetően liberálisabb Demokratikus Koalíció jobban el tudta magáról hitetni, hogy baloldali, mint a nevükben azt vállaló szocialisták. Úgy tűnik, a szocialisták mind intellektuális, mind morális zsákutcák tömegét teremtették meg maguk körül.

Malomkerék módjára őrli össze a szocialistákat a szabad piac eszméje és a hagyományosan az állam beavatkozását igénylő szociális piacgazdaság kívánalma. A Fidesz rezsicsökkentésére először kimondták, hogy EU-ellenes, majd kevesellték annak a mértékét, aztán egy nehezen hihető, populista áfacsökkentő ötlettel álltak elő. Az új elnök beszédében elsősorban a rivális DK-nak és Együtt-PM-nek jelezte, az MSZP helyét hol képzeli el, majd a Fidesz kritizálása jött, és csak ezután kerülhetett sor némi ideológiai okfejtésre a szabadságról, a szolidaritásról és valamilyen „új társadalmi szerződésről”. A hatalom megszerzésében remeklő fiataloknak egyszerű az üzenete: a szavazatmaximálás a prioritás, a szociális értékekhez nem is nagyon értünk.

*

Mindez csak megerősíti azt, hogy a Fidesz egymás utáni elsöprő győzelmei a baloldal általános válságából is táplálkoznak. A választók által legkedveltebb pártnak olyan szavazattöbblet áll a háta mögött, amely nem egyetlen mezős játéknak köszönhető. A Fidesz társadalmi támogatottsága világnézeti, réteg- és célorientáció szempontjából sem homogén. Azon politikai erők, amelyek ekkora legitimációt kapnak, annak köszönhetik elsöprő győzelmüket, hogy háttérbe szorultak az említett motivációk. Erős törésvonalakkal rendelkező társadalmak esetében nehezen hihető, hogy egy jól elkészített pártprogram, kormányterv mögé, mindössze a célért felsorakozna megannyi érdekkel, emócióval, értékkel felvértezett választópolgár.

Nem nehéz ez utóbbit belátni, ha a racionális szavazó modelljével összehasonlítjuk a magyar szokásokat. Egy racionális választó viselkedésére az individuális döntések a jellemzőek, nincs stabil politikai lojalitása, mindent a nyereség/veszteség kettősséggel mér le. Nincs szerepe a párthovatartozásnak és az ideológiáknak. Ezzel szemben a magyar választókra inkább a párttal való azonosulás illetve a direkcionális (jellemzően bal-jobb skálán választanak) hozzáállás jellemző. Történelmi fordulópontok, kataklizmák esetén megszokott egy-egy hasonló, nagy nemzeti összefogás. De hazánkban a középre húzás is gyengélkedik, nemhogy az egy érték-, érdekrend mögé való, a jól megválasztott program lendületével végrehajtott felsorakozás. Huszadik századi és rendszerváltás utáni történelmünk is bizonyítja, hogy ezekben az esetekben a kiábrándulás hajtja az egyes választópolgárokat az erős hatalmi védőháló felé.

Az MSZP esetében a baloldali értékek képviseletének bizalomvesztése, részleges összetörése, a rendszerváltás utáni magyar „kapitalista” rendszer véglegesnek tűnő kudarca; valamint az elmúlt két évtized megszokott, folyamatosságot, így biztonságot nyújtó arcainak, személyiségeinek közéletből való eltűnése okozta az összeomlást. A baloldali értékek liberalizmussal való összemosása eleve megadta a kudarc lehetőségét, hiszen a hagyományosan a szolidaritásban, a munka értékének és a munkavállaló védelmének ügyét felvállaló MSZP helyett a magyar emberek nem látták, kihez fordulhatnak, az alternatíva-nélküliség közvélekedéssé vált. A szabályozatlan magyar vadkapitalizmusban elárvultnak érzeték magukat, a piacgazdaságot a felelőtlenséggel és a kapzsisággal azonosították. Ennek következtében a válság sújtotta egyszerű emberek nem érezték többé a pártjukat fogó politikai erőnek a szocialistákat.

*

Fontos tényező az MSZP radikális generációváltása is: közel harminc éve a szociális biztonságot és szakértelmet, egyszerű emberséget sugárzó szocialista személyiségek tűnnek el sorra a közéletből. Helyettük olyan karrierista fiatalok törnek előre, akik mindeddig csak a hatalom megszerzésében remekeltek.

Itt tartunk most: a szocialista szervezet átalakításában és centralizálásában sikeres, viszont baloldali alternatívát, eszmeiséget, értékeket felmutatni nem tudó Mesterházy Attilát felváltotta egy ugyancsak fiatal, hatalomcentrikus, szavazatmaximalizáló bizalmi ember.

Az MSZP-ben horizontális elnökváltás történt: maga a személycsere mindössze egy adott politikai szituációnak szól, de tartalmában nem jelent sem minőségi, sem mennyiségi változást. Nem jelent minőségileg megújuló személyi összetételt, szervezetirányítási technikát, értéktrendbeli frissítést, határozottan körvonalazható eszmeiséget, nem jelent karizmatikus megújulást sem. Ahogy mennyiségit sem, hiszen a választópolgárok figyelme a legkevésbé sem a szocialista párt új, (nem létező) erős emberére irányult, inkább csak egy szükségszerű személycserének tűnt az esemény, így a szavazatok és a népszerűség növelését ez kongresszus nem képes betölteni.