„Nem tudom, igaz-e, de a »jereváni rádió« jelentése szerint egykoron Iványi Gábor a jelenlegi politikai elit, az akkori liberális ifjúság nem kevés tagjára jelentős befolyással bírt. Gyermekeiket megkeresztelte, őket a hit édes mézével etetgette. A hatalom helyzetében jó volt a hatalom részének lenni. A hatalom részeként a többségre befolyással bírni.
S ha már szolgálat és érték, vajon tudja-e a hatalom birtokában és anyagi támogatásában részesülő, hogy milyen, amikor valaki soha nem is álmodhat erről. Akinek szolgálata egy elveszett kisfaluban nem más, mint belehalás a létbe másokkal, a bűnösökkel együtt. Mi van, ha valaki beleőrül, öngyilkos lesz, mert szolgálata kríziseinek kiáltásai nemhogy Brüsszelig vagy a nemzeti kormány legmagasabb fórumaiig, hanem a legközelebbi polgármesteri hivatalig sem hallatszik el?
Nagyon mélyre hajolva és pirulva vetem fel ezeket a kérdéseket, csak valahogy mégis mélyen érint a hatalmat soha nem kóstolók kiszolgáltatottságára való retorikai rájátszás úgy, hogy valaki en bloc benyomja a történelmi egyházakat a »nyomuló kategóriába«, mikor azoknak lelkészei többnyire a szent szolgálatának kényszerét cipelik egy életen át. Nem tudom, hogy a parlament sorában ülő lelkészek bármelyike ismerte-e valaha azt az érzést, hogy milyen, ha gond a gyereknek ruhát venni?
Nem vitatom Iványi Gábor jogait. Az általa képviselt egyház karitatív tevékenységét. Az áldás pedig feltehetően sokszoros azon. De miért kellene ehhez az állam, meg az elismerés? Nem attól egyház valaki, hogy földi hatalom legitimálja vagy sem, hanem attól, hogy hisz nemcsak önmaga küldetésében, hanem az üdvösség eszközeként tekint magára. Egyetlen lehetősége az igehirdetés. Ebből és ezáltal kell felépítenie és fenntartania önmagát. A ma irigyelt történelmi protestáns egyházakat (református, evangélikus) állami segédlettel kettőszázötven éven át próbálták megfojtani. Kiállták az idő próbáját. Lehet, hogy épp ez kellett a fennmaradásukhoz. A próbatétel, hogy mozgósítani tudják és akarják belső erőforrásaikat. Ez pedig nem volt más, mint a megismert evangéliumi erő. Az Ige megtartó hatalma.”