„Az igazság az, hogy a jobboldal eddig semmi maradandót nem ért el, az ország mainstream értelmiségi kultúrája balos, radikális és posztkommer volt, és négy év után is az maradt. Ennek három oka van. Egy, Orbánt nem érdekli a kultúrharc, csak a kitartottjainak dob aprópénzt azzal, hogy foglalkoztatja őket, de semmi esetre sem akarja, hogy ezeknek komolyabb befolyásuk legyen bármi fölött -- ideértve a jobboldali választókat. Kettő, a jobboldal által harcba küldött házi »intellektuelek« nagyságrendekkel silányabbak, mint a kádárizmusban kifejlett, jelentős részt művelt baloldali értelmiség. Schmidt, Kerényi, Fekete, L. Simon, Hoppál, Pálinkás, Borókai stb., bár a kádárizmust a nagy részük szintén kiszolgálta, olyan szánni valóan gyengék szakmailag, hogy csak röhögni lehetne rajtuk, ha nem állna mögöttük pénz, paripa, fegyver. Így viszont a röhögést ugyan időnként elfojtja a sírás, de ez sem vet sokkal jobb fényt rájuk. A harmadik ok, amiért a jobbos értelmiség súlytalan, hogy igazából nincsen narratívája, nincsenek hősei (kik lennének azok? gondoljunk bele az újonnan felfedezett, majd általuk is elfeledett írástudóik vagy a történelmi figuráik színvonalába), nincsen kultúrája, nincsen jövőképe: nincs. Amit mi jobboldali narratívaként tartunk számon, az politikai narratíva, az a tömegek ópiuma, amit Orbán környezetében talál ki két-három ember, és hajlamos úgy változni, ahogy a széljárás.”