A kiindulás

„Abból, hogy ma a többség rendre a Fideszre szavaz, nyilván nem következik, hogy annak a fasisztoid gondolkodásnak a híve, amely az orbáni zsákmányszerző politikai elitet vezérli. Sok minden miatt szavazták meg és fogják még a következő évtizedekben is megszavazni ezt a rendszert. Többek között azért, mert nem ismerik fel a rendszer rejtett fasisztoid voltát. Ezt a tömegkommunikáció egyre teljesebb »gleichschaltolása« következtében nem is teszik számukra lehetővé. De hogy őket a mai politikai viszonyok között, többségükben az esélyegyenlőség programjával, netán nyílt baloldaliassággal meg lehet nyerni, kétséges. Erre a Bauer Tamás által javasolt programra szükség van, a baloldaliság képviselete legitim, de nem azért, mert a többség megnyerhető vele, hanem azért, mert.

Azzal csínján kell bánni, hogy mi a baloldaliság vagy a jobboldaliság eredendő tartalma. Ma a nyíltan neonyilasok, együtt a fideszes csúcsragadozókkal (tehát akik harsogják a jobboldaliságukat) szavakban a legvadabb antikapitalisták. Ebben biztosan különböznek az euroatlanti jobboldaltól, viszont pontosan illeszkednek a Horthy-korszak rasszista és szélsőjobboldali hagyományaihoz. Az esélyegyenlőség követelése meg nem biztos, hogy egyszerre szükséges és elégséges feltétele a baloldaliságnak. Láttunk már karón varjút; a német szociáldemokraták Bad Godesberg-i programja olyan kapitalizmus alapú, jólétiállam-program, mint annak a rendje. Aki abban az esélyegyenlőséget mint fundamentális baloldali alapelvet felismeri, annak el kell ismernie, hogy ezt akár egy jobboldali konzervatív párt is a magáénak vallhatja. A baloldaliság és jobboldaliság – mint említettem volt – önmagukban körülbelül olyan üresek és csak egymáshoz viszonyítva léteznek, mint az igazság vagy hamisság, a jó és a rossz vagy a tér és az idő (különösen az utóbbi esetében kéretik nem rögtön felhördülni, hivatkozásokat itt nincs hely mellékelni).

Az egyik legpocsékabb tévedése volt sok baloldalinak az volt, hogy bedőltek annak: a fasizmus igazi ellensége a bolsevizmus. És amikor már sehol a pártállam, sehol a kommunisták (egyelőre persze, az ördög ebben a ficakban sem alszik), vajon semmi sem tudná megállítani a fasisztoid nyomulást? Az euroatlanti demokratikus (polgári, kapitalista) világ szerepe 1939 és 1945 között smafu? Az igaz, hogy akkor lehetett szövetséget kötni a bolsevista Szovjetunióval, de csak akkor. Ahogy ma is lehet szövetséget kötni mindenkivel, aki a fasisztoid erőkkel szembeszáll. De csak ezért. De ebből se következik, hogy a mai rendszert bármiféle népfronttal meg lehetne dönteni.”