Új házszabály: az ördög a részletekben rejlik?

„A házszabály szakértők szerint immáron Európában példa nélküli módon preferálja a kormányoldalt: egy kétórás időkeretben tárgyalt javaslatnál a kormánynak háromszor annyi ideje lesz a vitára, mint az ellenzéknek – egyéni képviselői indítvány esetén – amely tulajdonképpen az esélyt veszi el az ellenzék elől a nyilvánosság előtti véleménynyilvánítástól. A kiegyensúlyozott időkeretben zajló vita visszaszorítása az ellenzék erőteljes háttérbe szorítását eredményezi, főleg ha a fegyelmi szabályozások változásával együtt vizsgáljuk a változásokat. 

Nem sikerült kezelni a mára általánossá váló öninterpelláció intézményét sem, amellyel a kormányt interpelláló kormányzati képviselők adnak teret a kormányzati álláspont hangsúlyosabb tálalására. A vizsgálóbizottságok kirakatintézményekké silányulását sem sikerült megakadályozni. Mára ugyanis nagyrészben attól függ a vizsálóbizottságok eredményessége, hogy az mennyiben áll érdekében a kormányzó pártoknak. Ráadásul megint nem sikerült szankciót fűzni a megjelenés elmulasztásának esetére. 

Óriási rés a pajzson, és az egész változtatás értelmét megkérdőjelezi, hogy nem szüntették meg a kivételes sürgős eljárást, csupán átnevezték kivételes eljárássá. Ennek megtartásával ugyanis - bár mennyiségében korlátozva ugyan - de az aktuális kormányzó pártok a számukra legfontosabb törvényeket még mindig úthengerként, pár nap alatt áttolhatják az országgyűlésen anélkül, hogy arról a közvélemény időben értesülhetne, az ellenzék pedig érdemben reagálhatna.

Végül pedig, inkább kihívásként értékelhető a bizottságok megnövekedett súlya, és az ezzel kapcsolatos megnövekedett teher. A jelenlét, a koherenciavizsgálat, az előkészítés, a bizottsági munka közvetítése együttesen óriási feladatbővülés, nem beszélve az ellenzéki módosítók kezeléséből adódó terhekről. Ha ezekkel a többletfunkciókkal nem birkóznak meg az új bizottságok, akkor csak nagyobb lesz a törvényalkotási káosz.”