„Miután több, mint húsz esztendő kevés volt ahhoz, hogy megszülessen a közmegegyezésre épülő új alkotmány, a 2010-es választásokon megszületett kétharmados hatalom felismerte a nyolcvankilences alkotmány nem tartalmaz semmilyen szabályt arra vonatkozóan milyen eljárás keretében kell elfogadni az ország új alaptörvényét. Első intézkedései között – 2010. július negyedikén – hatályon kívül helyezte az Alkotmánynak azokat a rendelkezéseit, amely előírták, hogy az »új Alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához az országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges«. Nem is készült ilyen határozat. Második húzásként 2011. március első hetében előrángatott a ládafiából egy alaptörvény-tervezet, amelyet 2011. március 14-én, egyéni képviselői törvényjavaslatként benyújtottak az Országgyűléshez. Végezetül az Országgyűlés mindösszesen kilenc tárgyalási nap után, száznyolcvan módosító javaslat benyújtása (többségük elutasítása) mellett. 2011. április 18-án elfogadott egy törvényt, amelyet elneveztek Magyarország Alaptörvényének. A törvény kihirdetésének napja 2011. április 25. A hatályba lépésének napja 2012. január 1. A köztársasági elnöknek egy nap elég volt e törvény aláírásához, holott kötelessége lett volna »megkérdezni« mindenek előtt azt az Alkotmánybíróságtól elégséges-e a kétharmad egy új alaptörvény elfogadásához? Másrészt tisztázni kellett volna azt, is összeegyeztethető-e a jogállami követelményekkel, hogy nem a Kormány nyújtotta be a Parlamenthez a törvényjavaslatot, hogy elmaradt az Alkotmányban előírt benyújtás előtti egyeztetés, hogy a Házszabály előírásainak figyelmen kívül hagyásával, az elfogadást megelőzően, zárószavazás előtti módosító indítvánnyal a törvény szövegét jelentős mértékben átírták, hogy alig több, mint nyolc hónap áll rendelkezésre a gyökeres változásokat hozó törvényszöveg megismeréséhez? Más ügyek kapcsán, hasonló tényállások mellett ugyanis az Alkotmánybíróság megállapította a megtámadott törvények alkotmányellenességét.”