„A házasság előtti tisztaságról és önmegtartóztatásról azonban tudnunk kell, hogy nem ismeretlen pogány népeknél sem. Az ókori rómaiak is példának okáért, vagy ma is természeti népek ugyanúgy nagyra értékelték és értékelik a szűziességet és szüzességet, házasság előtti önmegtartóztatást és a (sírig tartó!) hűséget, és erénynek tartották.
Mert a tisztátalanság és hűtlenség metafizikailag ugyanúgy önzés és hiúság, mint a gőg. A testi tisztátalanság a lélek tisztátalanságának és hűtlenségének jele. A lélek tisztátalansága nem más, mint a szeretettel ellentétes aktus: ahelyett, hogy mások felé tárulkozom ki aktívan, saját hiúságomat legyezgetem. Nem szubjektumot, hanem objektumot látok a többi Isten képére teremtett másik nemű embertársamban. Bizony, a kereszt útja az önmegtagadás, mert csak akkor tudok szeretni másokat, és mindenekelőtt Istent is, ha magamat olyannak látom, ami valójában vagyok: semminek. Mert Isten szeretete nélkül semmi vagyok!
A testi tisztátalanság is végső soron nem más, mint teljes, oktalan elzárkózás a felelős szeretettől. Minden szerelem nélküli bujálkodást, minden paráznaságot azért művel az istentelen, hogy múlandó örömökkel helyettesítse az örökkévaló örömöket ostobaságában és megátalkodottságában, nem tartva ki egyetlen partner mellett.
Mint minden bűn, a tisztátalanság legfőbb lényege is azonban az, hogy felforgatják a dolgok Isten által elrendelt hierarchiáját. Joggal mondanánk bolondnak azt az embert, aki a házépítést a tetővel akarná kezdeni, vagy folyton új házépítésébe kezdene bele: ezért vetették meg még a részleges szakralitásban létező pogányok is a tisztátalan, a házasság esküi pecsétjével meg nem szentelt aktust és tekintették a gyermeket fattyúnak, és szintén ezért vetették meg mindig is a hűtlen személyeket. Eleve, ha nem lenne normális a monogámia, nem létezne féltékenység sem!”