Orbánt nem lehet balról leváltani

2014. június 05. 11:05

A baloldaliság, mint jelszó, ahogyan eddig sem volt, a jövőben sem lesz alkalmas a fiatalok megnyerésére.

2014. június 05. 11:05
Mihályi Péter
Galamus

A tényleges választási eredményekből visszakövetkeztethetően vélelmezhető, hogy az önmagukat »balra« sorolók aránya 2006 óta erőteljesen csökkent, a jobbosoké pedig erőteljesen nőtt. Valószínűleg fogy tovább a »közép« is.

Most, 2014-ben és majd 2018-ban nemcsak azért kontraproduktív a »bal« jelző, mert Kövér László és Orbán Viktor lassan húsz éve heti rendszerességgel izzítja az indulatokat a „nemzetére rátörő baloldal« ellen (és persze a liberálisok ellen is), hanem mindazért, ami 1945 és 1990 között a kommunista állampárthoz kapcsolódott. Nemcsak a politikai bűnökről van szó, Recsktől Nagy Imre kivégzéséig, hiszen a Horthy-korszak bűnlistája még szörnyűségesebb, hanem sokkal inkább az állami tulajdonra épülő tervgazdaságról, amely végső soron elbukott a Nyugattal folyó versenyben. Ez a baloldali hagyomány leginkább folytathatatlan része, és erre a közvélemény meghatározó része még emlékszik vagy szüleitől tudja. Ha arra keressük a magyarázatot, hogy miért nő folyamatosan az önmagukat jobboldalinak valló szavazók aránya, akkor arra is kell gondolnunk, hogy – mint az az elmúlt időszak választásai során többször is bebizonyosodott – a két legnagyobb befolyással rendelkező történelmi egyház mindig a »baloldal« ellen mozgósította híveit. Ez biztosan így lesz a következő választások idején is. A baloldaliság, mint jelszó, ahogyan eddig sem volt, a jövőben sem lesz alkalmas a fiatalok megnyerésére. Ha a fiatalok nem hajlandók önmagukat »baloldali«-nak nevező pártok mögé állni, akkor ez önmagában is tovább súlyosbítja a helyzetet. Az elmúlt 12 év során is visszatérő vágókép volt a baloldali tömegrendezvényeken a sok-sok ősz hajú, nyugdíjaskorú résztvevő. Ezt így együttesen, itt és most megváltoztathatatlan adottságként célszerű kezelni.

Ettől még a magyar baloldal időben messzebbre visszanyúló értékeit – például Petőfi, Ady és József Attila mondanivalóját – nem kell megtagadni. De másképpen kell hivatkozni rájuk. Nem a baloldaliságukat, hanem a modernségüket kell hangsúlyozni. A modernitás, az Európához való tartozás, a felzárkózás, a köztársaság eszméje szerintem jobb esélyeket kínál. Paradox módon egyelőre a legjobb jelszó Bokros Lajos találmánya: Modern Magyarország. Esélyteremtésről, igazságosságról, méltányosságról, női egyenlőségről, emberi méltóságról is kell beszélni. Ezek továbbra is jó célok – csak nem célszerű »összefoglalóan« baloldali gondolatnak nevezni őket. Obama elnök saját politikáját sohasem nevezi sem baloldalinak, sem liberálisnak, mert Amerikában evidencia, hogy ezek a szavak elriasztják a középen állókat. Karinthy szép gondolatát ide idézve (2): »a világ megváltása igenis szavakon múlik«.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2014. június 05. 15:32
Kedves szerzőnk, miket beszélsz Horthyról? A nácik és fasiszták csak ministránsok voltak kommunisták bűnhalmaza mellett: R. J. Rummel, a Hawaii Egyetem szociológus professzora összegyűjtötte a huszadik század legnagyobb, természetellenes és időelőtti elhalálozást okozó rendszereinek adatait és az alábbi összesítésre jutott az élenjárókról: Kommunista Kína: 1949 és 87 között 76,702,000 áldozat Kommunista Szovjetunió: 1917 és 87 között 61,911,000 áldozat Gyarmatosítás a 20. században: 50,000,000 áldozat Náci Németország: 1933 és 45 között 20,946,000 áldozat
S0ma
2014. június 05. 15:19
Miről tetszik beszélni? Baloldal? Szabadlábon acsarkodó bűnözőkről van szó! Önök meg nem szűntek meg? Ennyit Önökről!
koronaszepe
2014. június 05. 15:03
Orbánt nem lehet demokratikus módon leváltani semerről. Vagy elzavarja egy népfelkelés, vagy kimúlik, mint a Kádár rendszer.
hátakkor
2014. június 05. 14:33
Bokros Modern Magyarországa 16 000 jelölést szedett össze..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!