Ha a hatalom írja elő, mit szabad gondolni a múltról, az tisztán pártpolitika, semmi köze a társadalmi emlékezethez, amely lassan, sok-sok vitán keresztül formálódik, míg végül kialakul. Interjú.
„- Vagyis jobb a közéleti harcoktól távol maradni?
– Nem ezt állítom. Van, amikor tiltakozni kell. De én például azért sem beszélnék itt hosszan a kormány emlékezetpolitikájáról, mert úgy vélem: ha a hatalom írja elő, mit szabad gondolni a múltról, az tisztán pártpolitika, semmi köze a társadalmi emlékezethez, amely lassan, sok-sok vitán keresztül formálódik, míg végül kialakul. És gyakran több különböző, de egyaránt legitim emlékezet is lehetséges. Jó példája ennek 1848–49, ha nemcsak a magyar emlékezetet tekintjük legitimnek, de például a románt is. A pártpolitika legyen a pártpolitikusok felelőssége. Mi, civilek pedig járuljunk hozzá komoly, kemény munkával a Szabadság téri emlékmű koncepcionális tisztázásához. Ahogyan példaszerűen tette Marosi Ernő művészettörténész akadémikus az ÉS-ben a Derűre ború? című, tanulmánynak is beillő cikkében. Vagyis civilként a magunk közpolitikai feladataival törődjünk.
- Hogy érti?
– A civil szervezetek alapvetően azért jönnek létre, hogy saját kompetenciájukon belül összefogjanak a civil életminőség javításáért. Fontos közügyeket szolgálnak akkor is, ha nem direkt politizálnak. A városi környezet élhetőbbé tételétől a szociális gondok enyhítéséig rengeteg olyan ügy van, amelyben a civilek érhetnek el jelentős eredményt. Mondok egy példát. Olaszországban a negyvenes években jött létre a katolikus egyházhoz köthető Fokoláre lelkiségi mozgalom, amelyre a szociális érzékenység a jellemző; ennek tartalma viszont változó: hol betegeket ápolnak, hol a szegénység ellen lépnek fel, hol a keresztény egységért, az ökumenéért dolgoznak. Magyarországon is, de itt elsősorban a családi élet elmélyítésében aktívak. Nincsenek viszont jelen a társadalmi nyilvánosságban, soha nem nyilatkoznak, mert úgy érzik, a munkájukhoz nincs szükség médiafelhajtásra. És sem az egyháztól, sem az államtól nem kérnek támogatást. Önfenntartók. Hasonlóan hozzájuk a spanyol eredetű Házas Hétvége Mozgalom vagy az olasz Szent Egyed Közösség szintén csendben és nem kis hatékonysággal építik a magyar társadalmat is.”