„Tisza nevéhez törvénytelenségek, parlamenti jogtiprások és a politikai erőszak változatos cselekményei kapcsolódtak egy időszakban, amikor más államok vezetői a modern világ kialakításával voltak elfoglalva. Bálványozása végképp megmagyarázhatatlan, ha Bethlennel hasonlítjuk össze. Bethlen Istvánnal, aki nemcsak feltámasztotta a trianoni sokkba kis híján belepusztult országot, de minden értelemben újjá is szervezte.
Tisza a múltban élt, Bethlen az európai jelenben. Tisza fejlődő, ereje teljében lévő országot örökölt, amelyet ő vitt el az összeomlásig, csődtömeget hagyva maga után. Bethlen öröksége az egyik legszörnyűbb volt, ami magyar vezetőnek valaha jutott, és mégis tudott belőle építkezni. Tisza szinte sürgette Magyarország végzetét, Bethlen az utolsó utáni pillanatban, a szakadékból is megpróbálta visszarántani az országot.
Bethlen életművében ma is lehetne találni kapaszkodót, olyan Tisza István-i hagyomány azonban nincs, amelyet érdemes lenne folytatni. A történelem nem Tiszát, hanem Adyt igazolta: Tisza István halálakor elkezdődött a haláltusája annak a világnak is, amelyért egész pályafutása alatt harcolt (»Bécs, babona, gróf-gőg, irigység, keletiség, zsandár, alázat«), s akik ma visszakívánják, szobrot állítva a gyújtogató, csóvás embernek, azok bolondabbak a geszti bolondnál.”