„Csak érdekességképpen említjük meg, hogy egy kicsi, de a német történelemben később jelentős szerepet játszó alakulat, a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt hajszálpontosan ugyanerre az érvelésre építette a stratégiáját: a világháborút nem a német hadsereg, nem a császári kormányzat veszítette el, tragikus kimenetelét nem az amerikaiak hadba lépése után az antant javára billent erőviszonyok okozták, hanem a pacifistákból, kereszténydemokrata idiótákból és szocialista felforgatókból álló hátország. Megkönnyítette az érvelést, hogy a német katonai vezetés – amely már hónapokkal a fegyverszünet aláírása tisztában volt a valós helyzettel – villámgyorsan átadta a kormányrudat a parlamenti ellenzéknek, rájuk hárítva a megalázó békefeltételek elfogadásának ódiumát. Az érvek célba találtak. Az újrajátszás – ha értesüléseink helyesek – mégsem sikerült maradéktalanul.
Károlyi követett el hibákat, súlyosakat is. Azt az állítást viszont, hogy a padovai, majd a Compiègne-ben megkötött fegyverszünet, a háború fő terhét viselő német hadsereg kiesése után Magyarországnak 1918-ban volt katonai opciója, nyugodt lélekkel illúziónak minősíthetjük. Mai szemmel nézve nem tanulságok nélküli az a helyzet, amikor 1918 októberének végén a hosszú évek óta valótlanságokkal és manipulált híradásokkal etetett közvélemény Berlinben, Bécsben és Budapesten egyidejűleg találta magát szemben a valósággal. Az ilyesmi bizony akármikor megtörténhet, akár máshol is.”