„Az egészséggazdaság uralja az egészségpolitikát, uralja a kutatások irányát, menetét, uralja a szakemberek elképzelését egészségről és betegségről, a gyógyítás személyességéről vagy éppen személytelenségéről. Ural minket, betegeket is a médián keresztül, hiszen készen kínálja számunkra a sztereotípiákat arról, milyen ma egy orvos, hogyan, mivel gyógyít ma egy orvos, milyen gyógyszereket ír fel.
Az egészségről, betegségről, öregségről, halálról alkotott képünkre is alaposan rányomta bélyegét az egészségbiznisz. A betegség- és egészség-képünk is megváltozott, és talán még ezek azok a területek, ahol pozitív változásokat is tapasztalhatunk. Az öregségről és a halálról való gondolkodás pedig az »éljünk a mának«-élményét tükrözi vissza. Ma nem »illik« öregnek lenni, az emberi élet szakaszai egyetlen mába sűrűsödnek össze. Önképünk az önmegtévesztés talaján áll, amikor nem tudunk szembesülni a korunkkal, és nem az egyes életszakaszokhoz kötődően éljük meg a mindennapokat. Ez persze nem azt jelenti, hogy senki sem tud jól gazdálkodni a napjaival, csupán egy igencsak szembeötlő tendenciára mutat.
Összegezve azt mondhatnám, hogy számomra nem is a személyzettel, az ellátással kapcsolatosan felmerülő negatív élmények jelentik az egészségügyben változtatásokra szoruló pontokat, sokkal inkább az a kérdés, hogyan lehetne az egészségbiznisz befolyását és egyre nyilvánvalóbb hatalmát visszafaragni, majd minimalizálni. Mind a beteg, mind pedig az orvos számára akkor válhat valósággá az »élhetőbb« egészségügy, ha az érvényesülő érdekek között a gyógyszereket, eszközöket, különböző anyagokat, kiegészítőket és a többit gyártók és forgalmazók pénzügyi érdekei még a közelébe sem kerülnek dobogós helyeknek.”