Száz év háború

„Az első világháború kitörésének idején Európa (különösen annak keleti fele) népességének döntő többsége zárt, szakrális paraszti társadalmakban élt, márpedig ez a globális tőke terjeszkedésének legfőbb történelmi akadálya volt. A világot irányító »láthatatlan erő« diszkréten igyekezett elősegíteni, hogy azok a destruktív eszmék és pusztító energiák, amelyeket éppen ő maga támogatott minden lehetséges módon, korlátlan uralomra tegyenek szert. A XX. század két létszerveződési borzalma (Sztálin és Hitler birodalma) éppen e törekvések szörnyszülöttje volt. E világerő stratégiai céljainak elérését ugyanis elsősorban Oroszország és a német dominanciájú Európa akadályozta. Mindkettő azért, mert a tradicionalitás olyan alapstruktúráját őrizte, amely e pusztító erő globális hatalmának kiterjesztését jelentősen megnehezítette. Az első világháborúban ezért teljesen felszámolta az Osztrák–Magyar Monarchiát (szétroncsolva benne a történelmi Magyarországot), tehetetlen, megalázott, kifosztható bábállammá silányította a Német Birodalmat (a weimari köztársaság cinikus bohózatával), és rászabadította a bolsevizmus iszonyatát Oroszországra. Mindezt a második világháború során úgy folytatta, hogy először az általa »felhizlalt« két szörnyszülöttet egymás ellen uszította, végül az egyikkel legyőzetvén a másikat a bolsevizmusnak a paraszti társadalom totális terrorral való felszámolásában nyújtott teljesítményét egész Kelet- és Közép-Európára kiterjesztette. Németországot pedig újra bábállammá silányítva feldarabolta. 

Végül 1989-ben, miután a kommunizmus végrehajtotta a rábízott történelmi piszkos munkát, felszámolta magát a rendszert, de az új kapitalizmus minden eddiginél brutálisabb kifosztó gépezetének üzemeltetését a halódó »szocializmusban« már megbízható kollaboránssá vált szociál-liberális komprádorokra hagyta. És ezt a cinikus és hazug, permanens polgárháborút rendszerváltásnak nevezte. A térség népei sajnos nemcsak hogy semmit nem tanultak mindebből, de zavarosabbnál zavarosabb ideo­lógiák hisztériáiba menekülve rendszeresen egymásban vélik felfedezni minden nyomorúságuk legfőbb okát. Mindez főként azért van így, mert ez a globális szuperstruktúra felépítette a világtörténelem legsikeresebb manipulációs gépezetét. Demokráciának és sajtószabadságnak nevezve létrehozta azt a globális véleményhatalmi diktatúrát, amely sikeresen akadályozta s akadályozza ma is, hogy Európa társadalmai végre felismerjék, hogy egymás gyilkolása helyett esetleg a közös ellenség felismerése és az ellene való közös fellépés volna a fő feladat. 

A szarajevói merénylet századik évfordulójának legfőbb tanulsága tehát éppen az, hogy ez a magát nem létezőnek mondó világerő legalább egy évszázada manipulálja és uszítja egymás ellen a térség népeit, hogy függésben tartásuk és kifosztásuk zavartalan legyen számára. Kérdés, hogy száz év tanulás elég volt-e mindennek a felismerésére és a következtetések levonására.”