Konszolidáció vagy igazságtétel?

„Az állami intézkedésnek jellemzően konszolidációnak és nem igazságtételnek kell lennie. A magam részéről azt tekintem szerencsés megoldásnak, ha a bankok egyeznek meg az adósokkal a tartozás átütemezéséről és részbeni elengedéséről, az állam pedig arról dönt, hogy ennek a banknál megjelenő veszteségét – amelyre a dolog mértéke és tömeges előfordulása miatt a szabályszerűen képzett tőketartalék nem nyújt fedezetet – milyen mértékben, milyen algoritmus szerint vállalja át az állami költségvetés. Minthogy az adófizetők pénzének költéséről van szó, ennek a szabályozásnak törvényben kell történnie. Ilyen eljárással kerülhető el, hogy az adófizetői pénzből olyanok jussanak kedvezményhez, akik erre nem szorulnak rá, s akiktől a körültekintés a hitelfelvételnél elvárható volt, miként az a végtörlesztés kedvezményezettjeinél történt.

Az Orbán-kormány előkészületben levő intézkedései ezzel szemben igazságtételi alapon állnak, a hitelfelvevőket »becsapó« bankokat kívánják terhelni, és minden devizaadósnak kedvezményt nyújtanak. Ezen az alapon mondja ki, abszurd módon, a kormány benyújtott törvényjavaslata: »vélelmezni kell«, hogy a kamatemelések tisztességtelenek voltak, tehát a banknak kell bizonyítania, hogy nem voltak azok. Ez nyilvánvalóan ellentétes elemi jogelvekkel. A kormány közvetlenül a bankokra hárít terheket, de ezzel – akárcsak korábban a végtörlesztéssel vagy a bankadóval – a gazdaság egészének, minden országlakosnak okoz kárt, a nyilvánvaló politikai haszonszerzés érdekében.

Az ellenzék demokratikus pártjait sikerült megint zavarba hozni. Ők arról beszélnek – joggal –, hogy a devizaadósok problémájáért a forint 2010 óta bekövetkezett romlása okán az Orbán-kormányt felelősség terheli. Ez igaz, de csak egy része az igazságnak, hiszen a svájci frank váratlan megerősödése független a magyarországi kormányok tevékenységétől, s a devizaadósok gondjának mégiscsak ez a fő oka. Az is jogos kritika, hogy a kormány nem teremtette meg széles körben a lehetőségét annak, hogy az adósok lakásait úgy vásárolja meg valamilyen szervezet, hogy ők bérlőként a lakásban maradhassanak. Hasonlóképpen az is, hogy a kormány évekig csak halogatta a legnehezebb helyzetbe került adósokat érintő megoldás kidolgozását. Mindennek kimondása azonban nem mentesíti az ellenzéket az alól, hogy állást foglaljon, milyen természetű legyen a megoldás: igazságtétel vagy konszolidáció. Mindenképpen állást kellene foglalnia az egyoldalú kamatemelés tisztességtelen voltának »vélelmezéséről«. Az ellenzéki pártok azonban óvakodnak attól, hogy »a bankok oldalára« álljanak a devizaadósok nehézségeit meglovagoló kormánnyal szemben, holott a jogállami elvek érvényesítése ezt kívánná. Ugyanakkor ezt kívánja a társadalmi méltányosság szempontja is, hiszen a bankok szempontjait védve a devizahitelezésben nem érintett országlakosok érdekeit védenék.”