„A korábban »toleráns« Európában ugyanakkor érződik, egyre kevésbé megengedők a bevándorlókkal szemben. A gazdasági válság és a többek között Angela Merkel és David Cameron által is elismert, a »multikulturális társadalmi modell megbukott« beismerés csak fokozza a helyzetet. A nadrágszíj megszorítása pedig a nyugat-európai országokban is mindinkább gátat szab a »segélyért próbálunk meg menekült státust kérni«-mentalitásnak. Közben a kulturális különbségeket sem sikerült legalább a békés egymás mellett élés szintjén tartani. A problémák általában nem is az első, eredetileg betelepülő, munkáját a legtöbb esetben megbecsülő generációval, mind inkább a már itt született, sok esetben uniós állampolgársággal bíró generációkkal van. A kérdés tehát igen érzékeny és összetett, még akkor is, ha az amúgy elöregedő EU-nak szüksége lesz munkaerőre.
A menekültkérdést bonyolítja, hogy elsősorban azokat az uniós tagállamokat sújtja, amelyeket a válság is igencsak tépáz. Olaszország mellett Görögország vagy épp Spanyolország is folyamatosan pluszkeretet kér Brüsszeltől emiatt. Az EU-nak ugyanis nincs egységes menekültügyi irányelve, a témát a tagállamok maguk kezelik. Így fordulhatott elő például az, amikor Franciaország visszafordította Olaszország irányába az onnan érkező menekülteket szállító vonatokat, mondván, Róma oldja meg a saját »problémáját«. Hogy mégis mi lehet a megoldás? Hogyan lehetne legalább kielégítő menedékpolitikát folytatni? Az ENSZ BT kényelmes foteljeiből, folyton hezitálva, mindig csak az események után kullogva semmiképp. Ahogy a menekültek világnapjára időzített hangzatos közleményekkel sem. Első lépésben talán a probléma gyökerénél, az adott térségben, viharzónákban kellene kezdeni, hogy ne kelljen például szír kisgyerekek tízezreinek libanoni, jordániai vagy török menekülttáborokban vízért kuncsorognia. Talán ha azok, akik menekülnek, a saját hazájukban is jól éreznék magukat, miközben a fejlett világ nem asszisztálna vagy helyeselne az ottani háborúkhoz, akkor még azt is megúsznánk, hogy a menekültekre szánt dollártízmilliókat netán valaki zsebre tegye.”