Lebontani a túlburjánzó nemzet-beszédet

„Egy sikeres baloldalnak tehát keretezési harcot kell megvívnia, ha a túlburjánzó nemzet-beszédet a helyére szeretné rakni. Vissza a közös emlékezés, az összetartozás érzéséből fakadó szolidaritás, a nemzeti ünnepek világába, ahová tartozik.

A baloldalnak azt kell felismernie, hogy a keretezési harc nem pusztán egy diskurzív kérdés. Bár első látásra valóban retorikáról, szövegekről, tartalmakról van szó, de egy közelebbi pillantás sokkal több mindent elárul. A nemzeti diskurzus révén a Fidesz és a Jobbik nemcsak legitimitást épített saját magának, hanem egy egész szavazótábort és hozzá kapcsolódó társadalmi normákat, attitűdöket, önértelmezéseket és világmagyarázatokat sikerült megkonstruálnia. Egy hatalmas tömeg cselekvő politikai alanyt hozott létre, akik úgy látják, értelmezik a világot, ahogyan ez a két párt szeretné. Ezt elérni azonban csak hálózatok és infrastruktúra felépítésével, kiterjedt társadalmi beágyazottsággal lehet.

A 2002 utáni polgári körök kiépülésének épp ez a legnagyobb tanulsága. A Fidesz akkor a nemzeti retorika köré kiterjedt hálózatokat épített, amelyeket hamar központosított is és integrált önmagába, megteremtve azt az erős bázist, amely a sikereit azóta is garantálja. A polgári körök működése tökéletesen példázza, ahogyan a nemzeti narratíva önbecsülést és pozitív önazonosságtudatot adott rengeteg, a posztkommunista átmenetben összezavarodott, kilátástalanságba sodort embernek. De nem pusztán a szó, a retorika erejével, hanem úgy, hogy ezernyi kis helyi ügyet, a hétköznapi emberek bőrén érezhető projektet fűzött össze viszonylag koherens egésszé. A közterületek helyiek általi renoválása és rengeteg más közösségi tevékenység volt az, amely megfogható, átélhető, már-már materiális szövetet adott a nemzeti retorikának. Hasonlóan a Jobbik is a különböző hagyományőrző táborokba, nemzeti rock fesztiválokba ágyazva társadalmiasítja saját ideológiáját.”