Nyílt levél Mihancsik Zsófiához

„Nem vagy igazságos, amikor azt írod: »abban a reményben és feltevésben kezdtük el a Galamust, hogy bármilyen mélyre süllyedt a magyar közélet, szuverén emberek értelmes érvelő, elemző hangjára és szakmai színvonalra még mindig szükség van ebben az országban. Nincs.«

De igen, szükség van rájuk, Zsófi. Akkor is így van ez, ha a töketlen és tehetetlen baloldal nem veszi észre, milyen fontos lenne nekik az a néhány tízezer írástudó. Ha képtelenek be- és átlátni, hogy a mára kialakult jobboldali médiabirodalom mellett mekkora szükségük lenne internetes felületekre, okos szóra, liberális gondolkodókra. Képtelenek felfogni, hogy egy választási kampányban a pénzüket nem idétlen és lehangoló plakátokra kellene költeniük, mint amilyen az a szottyadt bánatos asszonyság volt, aki táblát tartva sovány teste elé fennen hirdette, hogy ő nem kér a rezsicsökkentésből. A hülye is látta rajta, hogy hazudik, hiszen minden fillérre szüksége lenne. Bizony, kedves Balfékek (a baloldal eme elnevezését mástól loptam), pénzt, paripát, fegyvert az okos média megteremtésére kell fordítani! Én aztán igazán nem akarok elmúltnyolcévezni, de ha már az az idő pocsékba ment, legalább most észbe kellene kapni!

Nem írtál az arkangyalos szoborról, holott kellett volna. Értem én, hogy fáradt és lehangolt vagy, de gondold el, mit érezhettek azok, akik hajnalban, esőben, napokon át ott ültek a Szabadság téren, hogy saját testükkel próbálják megakadályozni a sasok és angyalok röpködését. Mit érezhettek akkor, amikor létszámuk sohasem nőtt 30-40 résztvevő fölé? Mit érezhettek akkor, amikor az Élet Menete annyit sem tudott megtenni, hogy feléjük is vegye az útját? És mit éreznek akkor, amikor azt látják, hogy az értelmiségiek egyik legjobbika már írni sem akar róluk?”