Nem nekünk szól a politika − Kivonuló középosztály VIII.

Márpedig ameddig a politika a választásokon X szavazatot bezsebelő, éppen kormányt alakító párt(szövetség) víziójának megvalósítására szolgál, addig nem tudok részt venni a politikai közösség dolgaiban. Jól értitek, én szkeptikus, piacbarát, liberális konzervatív kormányzást szeretnék Magyarországon, ahol a politika nem víziók, ízlések és szimbólumok harci terepe, hanem az a tér, ahol a praktikus, az állampolgárok együttélésének (mindennapi) problémáit tudjuk megvitatni. Ahol a politika nem piti dominanciaharc (lásd német megszállási emlékmű, vagy korábbról a parlament körüli kordon ügye). Például ilyeneket:

1, Nyugdíjasországban azé a hatalom, aki az időseknek pénzt ígér. A nyugdíjak megőrzik a reálértéküket. Rezsicsökkentés. Gyógyszertámogatás. A jövőbe nem érdemes fektetni, az oktatás elmuzsikál kevesebből is, mert ugye a nemzetközi trendek és az európai sikersztorik is azt mutatják, hogy aki kevesebbet költ oktatásra, kevesebb embernek biztosít hozzáférést a felsőoktatáshoz és beszűkíti az oktatás szabadságát (tanárok fizetése, tankönyvrendelet, egyetemfúrások), az sikeresebb. Ja, a hülye nemzetközi trendek, nyugatmajmolás. A viccet félretéve, nem tudom, melyik kormány volt olyan az utóbbi évtizedekben, aki ne így gondolkodott volna demográfiáról, oktatásról. A két dolog szerintem szorosan összefügg.

2, Az állam jó, az állam segít. Devizahitelek. Magánnyugdíjpénztárak. Amúgy kellenek a beruházások meg jó az aktív piac, de csak a haveroknak adunk lehetőséget, az pedig már mindegy, hogy az éppen autópálya-építés, iskolafelújítás, trafik vagy egy gyár államosítása. Állami kézbe vehetünk amúgy lényegében bármit, az már mindegy, hogy kik fizetik meg annak a költségeit, illetve hogy megtérül-e a jövőben, elvégre az állam nyilván mindent hatékonyabban működtet, mint a privátszféra. Amúgy ha nem jön össze az államosítás, max eladjuk megint. A legjobb mindezt úgy intézni, hogy az ellenzéki sajtó az állami nyomulást ne neszelje meg, a parlamentben pedig ne vitázhassunk róla... Nem látok lényegi különbséget az állam szerepének megítélésében a késő kádárizmus és a ma között, az igazság az, hogy idehaza nem szeretjük eléggé a piacot (és nem is tudunk élni vele).

3, Kellenek a nagyvállalkozók, szeretjük a nagytőkét − addig ameddig a hatalom érdekelt benne. A multikat és a külföldieket persze nem kedveljük túlzottan (az EU-t sem), nélkülük sokkal jobban ellennénk, mindenhez van megfelelő technológia, munkaszervezési tapasztalat, tőke meg vállalkozói kedv. Magyarországon az emberek ugye szeretnek vállalkozni, már középiskolában tisztában vannak a pénz világával, ezért például nem okoz gondot annak meglátása, ha a politikus hazudik a gazdasági helyzetről. Nem?

4, Nem jó a korrupció, tenni kéne ellene − de pont csak annyit, amennyi a hatalom érdekében áll. Az állam reklámozhatja önmagát a választások során, sőt, az még jobb, ha civil szervezet vagy nagy külföldi számlával rendelkező háttérember költ a kampányra pénzt. Ugyanez áll a közigazgatás minden szintjére, de még az alternatív színházaknak kiosztott pénzekre is. Mert ugye a lényeg az ellenség bedarálása, a mi kutyánk kölyke pozícióba juttatása.

5, „Jobb büntetni mint felzárkóztatni − ha a Magyarországon élő romák ki akarnak törni a mélyszegénységből, oldják meg maguk, az ő gondjuk, elvégre az hogy mi van velük, nincs rám hatással. Csak ne lopják el a gyümölcsöt a kertemből és ne raboljanak ki este buliból hazafelé jövet. Ugyan nehogy már az én pénzemből keressék magukat halomra segélyből?”

...

Mit tud egy városi, középosztálybeli fiatal értelmiségi tenni ezekhez a vitákhoz? Pontosabban: elősegíteni hogy kialakuljon komoly vita, majd szükségszerűen valamilyen konszenzus a fenti kérdésekben. Jelenleg úgy érzem, hogy ezek pusztába kiáltott szavak, nincs közösség ami képviselne, nincs olyan fórum ahol ezt kulturáltan meg lehetne vitatni anélkül, hogy a fideszbérencség vagy a ballibbantság árnyéka ne vetülne rám.

Értitek, ugye?