Az elnök(ön)jelölti-tévévita után

„Az EP helyzetbe hozása és a tévévita azonban a transzparencia jóindulatú felmutatásán túl kissé meg is bonyolíthatja a Bizottság elnökének kiválasztását és nemkívánatos mellékhatásokkal is járhat. A döntési folyamat ugyanis egy kétszereplős játék, melyben az EP-nek csupán a veto player szerep jutott. Az ilyen bikamerális típusú döntések esetében különféle kutatások az Európai Tanács, illetve a Tanács erősebb pozícióját hangsúlyozzák. Ráadásul minél nagyobb többségre van szükség az Európai Tanácsban vagy a Tanácsban, a súlypont annál inkább eltolódik az ő irányába. Extrém esetben például egyes döntésekhez a Tanács egyhangú döntéshozatala szükséges. Ez azt jelenti, hogy a Tanácson belül minden tagállam önálló veto playerként viselkedik, azaz minden tagállam preferenciáját figyelembe kell venni. Az EB elnök jelölése ennél annyiban egyszerűbb, hogy pusztán minősített többségre van szükség, ám a fent hivatkozott kutatás szerint az még így is erősebb szerepet ró az Európai Tanácsra, mint az egyszerű többséggel dönteni hivatott Európai Parlamentre.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a helyzet hátterében két különböző Európa-koncepció áll, melyeket maguk az említett uniós intézmények reprezentálnak. Ezek egyike úgy tekint az Európa-projektre, mint a tagállamok ügynökére. Ennek fényében hiába proaktívkodik az Európai Parlament, ha az Európai Tanács nem partner ebben és adott esetben a tagállamok átlépnek az elképzelésein. A másik megközelítést a föderalista EU elképzelésének nevezhetjük, melynek törekvése, hogy az új Bizottság a nemzeti kormányok megválasztásához hasonlóan kerüljön beiktatásra, azaz az EP választások teljes figyelembe vételével és annak legitimációs bázisára építve.

Hogy végül ki lesz a Bizottság új elnöke az hamarosan kiderül. Jelenleg pusztán arra a csúszós talajra érdemes felhívni a figyelmet, amelyre a tévévita vitte a európai döntéshozókat. A tétet ugyanis megnövelték, azonban ha az Európai Tanács átlép a parlamenti frakciók elképzelésein, az minden Lisszaboni erőfeszítés – mint az EP szerepének növelése, a nemzeti parlamentek aktivizálása a szubszidiaritás vizsgálaton keresztül stb. – ellenére súlyos érvágás lehet az EU demokratikus deficitjét tekintve. Persze lehetséges, hogy mindezt sikeresen megoldja az intézmények konzultációs kötelezettsége, mint ahogy az is, hogy a már lefolytatott háttéregyeztetések sarkallták a parlamenti frakciókat a vita megrendezésére.”