Orbán francia szövetségese támadja Németország uniós szerepét, kemény fellépést ígér

Jordan Bardella úgy véli, az EU jelenlegi rendszere hátrányosan érinti Franciaországot.

Hogy is volt? Hetven éve még amerikai segítséggel próbáltátok kivakarni magatokat a fasiszták karmaiból, most meg önként fasizálódtok. Szép teljesítmény…
„Tizenegy hónappal ezelőtt a magyarokat éveken át demokráciára okító Daniel Cohn-Bendit, az Európai Zöldek frakciójának francia-német társelnöke nemmel szavazott Marine Le Pen mentelmi jogának felfüggesztésére az Európai Parlamentben. »Nemmel szavaztam. Marine Le Pen képtelenségei, hülyeségei, idiotizmusai, őrületei csak nyilatkozatok. Én ebben a kérdésben nagyon is jogi állásponton vagyok. A mentelmi jog felfüggesztése nem kijelentésekre, hanem tettekre szolgál« – mondta Cohn-Bendit a France Inter francia közszolgálati rádiónak adott interjúban. Hozzátette: »A legostobább és a legőrültebb kijelentéseket illetően is én a szólásszabadság mellett vagyok.« Ugyanakkor jelezte, nem arról van szó, hogy egyetértene azzal, amit Marine Le Pen mondott. A francia igazságügyi minisztérium kérésére végül az Európai Parlament mégis megszavazta a francia szélsőjobboldali képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Ellene egy rasszizmusellenes civilszervezet tett feljelentést egy 2010-es kijelentése miatt, amelyben a muzulmánok utcai imádkozását Franciaországnak a második világháború alatti német megszállásához hasonlította.
Nos, kedves Daniel. Az új Európai Parlamentnek a hírek szerint már nem leszel a tagja, mint ahogyan a hazánkat gyalázó Rui Tavares sem. Hosszú és boldog nyugdíjas éveket kívánunk neked. Sajnáljuk a brazilokat, választott új hazád népét. Remélhetőleg az esőerdők védelméért többet teszel majd, mint amihez szánalmas európai ámokfutásod alatt nihilista liberalizmusod vezetett. A »legőrültebb kijelentéseket illetően is« te a szólásszabadság mellett voltál. Gyakorló elmebetegeket támogattál, s most tessék, meglett az eredménye. Még hogy Magyarország antiszemita, cigányellenes meg a többi?”
