„Először is azt emelném ki, hogy a modern parlamenti demokráciák történetében kevés példát találunk arra a tevékenységre, amit a CÖF folytatott Magyarországon 2012 őszétől kezdve. Civil szervezetek persze itt is, ott is hallatják a hangjukat a kampány időszakában is, ám szerepük marginális, döntően és elsősorban a politikai pártok azok, amelyek ilyenkor vitatkoznak, érvelnek, ígérnek, nagygyűléseket tartanak, ütköznek egymással a nyilvános tereken és a médiumokban, stb., stb.
A CÖF azonban korántsem marginális szerepet játszott, hanem erőteljesen befolyásolta a közhangulatot és a közvélekedést, különösen a tájékoztató, felvilágosító plakátjaikkal, sajtótájékoztatóikkal, médiában való gyakori megszólalásaikkal, illetve azzal az országjárással, amelynek során mintegy száz helyszínen száz előadást (!), illetve konzultációt tartottak az aktivistáink, határon innen és határon túl. S tette mindezt egy civil szervezet egy olyan országban, ahol a civil társadalom kiépítése még bizony a kezdeteknél tart!