Megkoronázott magyarszívatás

2014. május 11. 09:24

Hogy stílszerűek legyünk: a közelmúltban sikerült megkoronázni a mindenkori román illetékesek magyarszívató erőfeszítéseit.

2014. május 11. 09:24
Balog Levente
Krónika

„A helyszín Nagyvárad, ahol az amúgy ötvenezres tömeget képező magyar közösség semmibevételében jeleskedő román többségű helyi önkormányzat – előzetes bejelentése értelmében – gesztust kívánt tenni a város magyarsága felé azáltal, hogy visszahelyez egy, a város középkori történelméhez kapcsolódó festményt a városháza dísztermébe.

A festményt Bihari Sándor nevű művész festette, s azt a jelenetet ábrázolja, amikor Luxemburgi Zsigmond magyar király Szent László váradi sírjánál fogadta Jagelló Ulászló lengyel királyt, de Trianon urán lekerült a helyéről. A városvezetés azonban nem ezt a festményt helyeztette vissza, hanem egy újat készíttetett egy román festővel, és egy olyan alkotás társaságában helyeztette ki, amely azt ábrázolja, amikor a román megszálló hadsereg 1919-ben a város főterén üdvözli a Váradra érkező román királyi párt. 

A magyarok felé tett gesztus hitelességét már ez a festmény is megkérdőjelezte, de azért sikerült fokozni a felháborodást, kiderült ugyanis, hogy a másik alkotáson Zsigmond királyunk fejéről egyszerűen »lelopták« a Szent Koronát. Ez pedig még akkor is nettó történelemhamisításnak minősül, ha Zsigmond esetleg az ominózus eseményen nem a magyar királyi koronát viselte. Az eredeti festményen ugyanis a Szent Korona szerepel, tehát minden utólagos módosítás hazugság és tahóság. Ilyen alapon minden erdélyi, illetve partiumi műemléken – legyen az épület vagy egyéb jellegű műalkotás – el lehetne kezdeni a magyar jelleg eltüntetését.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A_Haza Bölcse
2014. május 11. 13:09
hát, esetleg szóljatok Mesterházynak hogy havja fel "barátját", Victor Pontát ezügyben
Maddox
2014. május 11. 12:52
Oláhparazitáktól mit vártunk? Egy invazív rákos daganat a föld színén, nem fél sem Istent, sem embert, szégyenérzete nincs, pusztít ahogy tud, ahol megjelenik, zaj, szemét, bűz. Ez a román.
Antigoné
2014. május 11. 10:04
A szlovákok ellopják, a románok eltüntetik a mi szent koronánkat. Jól nézünk ki.
Burmin
2014. május 11. 09:56
Ilyen alapon minden erdélyi, illetve partiumi műemléken – legyen az épület vagy egyéb jellegű műalkotás – el lehetne kezdeni a magyar jelleg eltüntetését.” Hát attól tartok el is fogják kezdeni. :((
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!