„A keresztény közéletiségről kétféle elképzelés létezik: az első szerint Isten országa nem e világból való - mondta Jézus -, és ez azóta is így van, vagyis a keresztények a világon kívül élnek, nem dolguk részt venni a közügyek irányításában. A politizálás ebben a megközelítésben nem kívánatos, sőt káros. A másik elképzelés szerint Jézus az ókori környezetre mondta, hogy Isten országa nem abból a világból való, hanem majd a követői által megvalósított világban lesz. Erre utal az az állítása, hogy »Isten országa bennetek/köztetek van« (Lukács 17, 21), azaz a keresztények személyközi kapcsolataiban, társadalmi viszonyaiban ölt testet. Ebből a modellből aktív politizálás következik.
Lukács evangéliumában görögül ez áll: »Isten országa bennetek van«, viszont a legtöbb modern fordításban így szerepel: »Isten országa köztetek van«. A magyarázatok arra helyezik a hangsúlyt, hogy Isten országa NEM a világtól elhúzódó egyén lelkében, hanem a földi világban élő egyének közösségében van. Az ókorban nem létezett a mai értelemben vett egyén, mindenkinek nagycsaládja, törzse, faluközössége/városa volt, amelyek nélkül nem maradhatott volna életben, és amelyek meghatározó mértékben voltak jelen az életében és a gondolkodásában. A bennetek-köztetek terminológiai váltás azért következett be, mert a mai ember képes lenne félreérteni azt, ami Jézus hallgatói számára még teljesen egyértelmű volt. (Ahogy az amerikai alkotmányt olvasva elcsodálkozhatunk, miért nincs benne, hogy házasságot egy férfi és egy nő köthet. Azért, mert amikor írták, senki legvadabb rémálmaiban nem szerepelt, hogy ezt a nyilvánvaló előfeltételt bárki valaha megkérdőjelezheti.) Jézus követői a messiási értékrendet megvalósító közösségeket építettek, ezzel töltötték az egész életüket. Térítéseik során Isten földi országának határait terjesztették ki, azzal a céllal, hogy globális uniót hozzanak létre a zsidó Messiás tanítása szerint. (...)
A keresztény világunió létrejöttének harmadik akadálya belső: a hatalommal való érintkezés súlyos torzulásokat okozhat a lelki értékrendben. A zsidó Messiás követése belső meggyőződésből értékes, formai alapon a fentebb említett hozzáadott értéke lecsökken, akár nullára. A közügyekkel foglalkozó keresztények ugyanazoknak a kísértéseknek vannak kitéve, mint világi társaik, és hiába ellenállóbbak, hébe-hóba el fognak bukni. Különösen egy kettős mércés környezetben, amely a világiaknak elnézi, hogy világi módra viselkednek, a keresztényektől azonban ezt nem tűri. A »hírhedt« Borgia pápát, VI. Sándort azért tartják a történelem egyik legnagyobb gazemberének, mert úgy viselkedett, mint a kora felvilágosultnak, reneszánsznak tartott elitje. VI. Sándorból csak egy volt, míg a felvilágosult, reneszánsz elit létszáma minimum több tízezer, és nem VI. Sándor rontotta meg őket, hanem fordítva. A messiási értékrend része az egységes mérce. A kettős mércézés összezavart világlátást eredményez, teljesíthetetlen elvárásokhoz vezet. Kétségtelen tény, hogy a keresztények közéleti szerepvállalása az elvilágiasodás veszélyével jár, a szerepvállalástól való tartózkodás viszont a kereszténység háttérbe szorulását, azaz a világiasság - mivel a világiasság nem önálló ideológia, és nincs ideológiai vákuum - (...) teljes uralmát hozza. Melyik az okosabb megoldás: ha megtanuljuk irányítani a messiási értékrendű társadalmunk-gazdaságunk-kultúránk-művészetünk ügyeit, vagy ha kiengedjük a kezünkből az irányítást, és panaszkodunk, hogy a saját társadalmunk, gazdaságunk, kultúránk, művészetünk nem a messiási értékrend szerint működik?”