„Mikor avatnak, avathatnak valakit szentté?
»Minden katolikusból lehet szent, aki hősies fokon gyakorolja a hit, remény, szeretet hármasát, a sarkalatos erényeket, és ezt szavahihető tanúk igazolják. A tudás, sikeres tevékenység nem szükséges a szent élethez, voltak igen egyszerű boldogok és szentek is« – mondta Szőke János szalézi atya, számos magyar szentté-, boldoggá avatási eljárás vezetője utolsó interjújában, amit az A Szív lapnak adott. Hozzátette: »előfordul, hogy családok próbálnak háziszentet avattatni maguknak, például a szovjetek általi meghurcoltatásra hivatkozva. Viszont ha nincs ott, hogy az illető Krisztusért vállalta a szenvedést, akkor nem lehet boldoggá avatni. Vértanúság esetén bizonyítani kell, hogy a kivégzők Isten és az egyház iránti gyűlöletből végeztek valakivel. Emellett szükséges, hogy az illetőnek legyen kultusza, emlékezzenek rá és tiszteljék az emlékét.« A vértanúk szentté avatása azonban egyszerűbb folyamat, mivel áldozatuk miatt nincs szükség csodára a szentség bizonyításához.
Mit jelent, ha valakit szentté avatnak?
A szentté avatás azt jelenti, hogy az Egyház hivatalosan elismeri és kijelenti, hogy a szentté avatott illető üdvözült, a mennybe jutott, azaz élvezi Isten állandó társaságát – és ezzel engedélyezi, hogy a katolikusok rendszeresen megünnepeljék az illetőt, valamint templomokat nevezhessenek el róla. Persze ilyen emberből sokkal több van, mint ahányat szentté avattak: számos katolikus emlegeti, hogy a nagymamája biztos a mennyben van. Ami miatt nem avatnak mindenkit szentté, akit azzá lehetne, az az, hogy egyrészt azt is nézik, hogy az illetőnek van-e eleve valamiféle emlékezete, kultusza: olyanokat nem avatnak szentté, akiket nem övez eleve tisztelet, nincs »szent emlékezete«. Ez a hagyományra hagyatkozás. Másrészt azt is figyelembe veszik, hogy milyen aktuális üzenete van az illető életének: érdemes-e valamilyen okból nyilvánosan és hivatalosan példaképként állítani az emberek elé. A boldogok ugyanúgy szentek, csak a hivatalos egyházi ünneplésük, a kultuszuk csak egy-egy országban engedélyezett; a szenteket az egész világegyház ünnepli. (...)
Miben segíthetnek a szentek, a szentté avatások ma?
Hajlamosak lennénk a szentek történeteit egyfajta giccsnek, középkori maradványnak tekinteni, ám ha jobban belegondolunk, ők azok, akik »fogyaszthatóvá« teszik a vallást: rámutatnak, hogy a kereszténység nem elvont eszme, nem csak életfilozófia vagy életvezetési tanácsadás, erkölcsi parancsolatok gyűjteménye. Arról persze már Krisztus is meggyőzött minket, hogy a kereszténység lényegét tekintve személyes kapcsolat, de ezt a példát a szentek közelebb hozzák, még inkább emberarcúvá teszik: ha néha túl nehéz elgondolni a mindenható Istent, akkor a szentek könnyen közvetítenek. Lehozzák, láthatóvá teszik Őt, és példát szolgáltatnak arra, hogy nem lehetetlen megfelelni a keresztény eszménynek. Főleg, hogy ők is tökéletlen emberek voltak, akiknek szentsége nem a tökéletességből fakadt, hanem az Istennel való kapcsolatukból.”
