Azok a kevesek, akik megengedhetik maguknak a hűvös kívülállás úri gesztusát. Akiknél a Jobbik rasszizmusa éppúgy nem játszik, mint a gyurcsányi tempó, a „haladó” észosztók arroganciája és látványos alkalmatlansága, de a totális térfoglalás és párbeszédre való fittyet hányás sem. Akiket dühít az állambiztonsági hálózat takargatása, a nemzeti dohányboltok kiosztása, a demagóg nemzeti konzultáció, az alkotmány átalakításáról pedig az azt megerősítő népszavazás jut eszébe, nem egy asztal.
Magyarország rövid távú jövője nem sok titkot rejt a hétköznapok emberének. Miután az elmúlt ciklusban a gránit szilárdságú alapokat már letették, a közélet előttünk álló évei is összesen két kérdést tartogatnak csupán: 1. Mikor dönti be Gyurcsány Ferenc egója az MSZP-vel tető alá hozott Barátok Közt-klubszobát? 2. Schiffer András pártja a taktikailag helyesnek bizonyult kétirányú távolságtartó politikáját meg tudja e támasztani pitypangos zöldségeken túli, a szélesebb közönséget is megszólítani képes elképzelésekkel, valamint rétegpártként képes lesz e az összetett válaszokat igénylő, fontos kérdésekkel és ügyekkel tematizálni a közbeszédet? A fennálló médiaviszonyok között ez igazán szép kihívásnak látszik.