Ilyen borversenyekre akarok jarni

„Van három legalább tízméteres asztal, rajta 20-20 borral, van vagy 60 borbíra, akiket három csoportra bontanak és beosztanak valamelyik asztalhoz, hogy ott, kezükben egy A4-es értékelőlappal, menjenek, kóstoljanak, vitatkozzanak a csoporttársaikal és rövid jegyzeteket írjanak, amit aztán a szervezők (gondolom kicsit megszerkesztve) eljuttatnak a termelőnek. A palackokon nincs fekete zsák, ismert az évjárat, a termelő, a termőhely, minden. Az értékelés sok-sok órán keresztül zajlik, mindent vissza lehet kóstolni, minden pontot lehet korrigálni, és annak ellenére, hogy van lehetőség a borok megbeszélésére, nem csap át a történet egy kocsmai ricsajba.

Hogy ennek így, ebben van létjogosultsága, azt akkor értettem meg, amikor pont a Gál Lajos 2012-es Kántor-tag olaszrizlingje fölött igyekeztünk – én és a csoportom – pontban kifejezni a véleményünk. Első kóstolásra nem volt az igazi; ömlött belőle a fa, sehol egy szem gyümölcs, szépen el lett hordózva ez is, uncsi. Másfél óra múlva viszont, gondoltam, visszalépek, s ha már van rá lehetőség, újrakóstolom.

Döbbenetesen más volt; teljesen átalakult: friss fehér húsú gyümölcsök kavalkádja, hűsítő zöldfűszerek (menta, citromfű), akácvirág az illatban, a határozott pörkölt magvas és édes fűszeres vonal szelídült, s így már megvolt a kellő egyensúly az aromaprofilban. Két fokot melegedett is, így ízben is kidomborodtak olyan jegyek, amiket korábban nem lehetett érezni. Más bornak ez éppen a vesztét okozta, hiszen míg elsőre tetszett, addig egy óra múlva, másodjára kóstolva előjöttek az illatában olyan zavaró jegyek, ami miatt muszáj volt lefelé korrigálni a pontszámon.”