Cash out, earn out – kinek a pap, kinek a papné

„Tehát a helyzet: adott egy cég, aminek szép jövőt vázolnak fel, és ennek az árát most szeretnék megkapni, cashben. COT. Eközben a befektetőnek a növekedési lehetőség tetszik, de az egyelőre csak ígéret, majd később derül ki. Akar ő ezért már most, cashben fizetni? Előre inna a medve bőrére. Ritkán.

És itt jön elő az earn out struktúra. Ennek lényege, hogy a vételár, a »pénz« egy bizonyos részét (vagy akár többségét) csak a ténylegesen kitűzött célok teljesülése esetén kapja meg a projektgazda, tulajdonos. Ha kockázati tőkebefektetőről van szó, akkor pedig végképp szereti az earn out struktúrát, ha egyáltalán szóba jöhet a tulajdonrész vásárlás, és nem csak tőkeemelés. 

(...)

Mikor ne örüljünk az earn out-nak?

• Ha nem mi leszünk a cégvezető, tehát nincs ráhatásunk arra, hogy tényleg megvalósul-e az üzleti terv.
  
  
• Ha túl hosszú időszakot fedne le, hisz annyi minden változhat, hogy minél távolabb van, annál nagyobb a kockázat, amit nem tudunk kezelni, becsülni.
  
  
• Ha valójában a vételár vagy a kialkudott vállalatérték 1:1-es eltolásáról van szó. Hisz a jelenlegi pénz többet ér, mint a jövőbeni. Ergo ha most lemondunk 50 babszemről COT, és egy earn out-ban kapnánk meg, akkor 60-70 babszemet tegyünk be a csomagba.
  
  
• Ne engedjük, hogy megfoghatatlan feltételekhez legyen kötve. Mérhető, objektíven megítélhető indikátorok kerüljenek megjelölésre. Tehát »ha a cég jól teljesít«, az nem egyértelmű, nem megfogható.
  
  
• Lehetőleg ne a cég termelje ki az earn out árát. Nincs is annál ügyesebb ajánlat, mint amikor a vételárat majd az osztalékból, cash flow-ból fizetik ki. Ez olyan mintha »semmiből« vették volna meg a céget.”