„Nemhogy a nyugati életszínvonalhoz nem kezdtünk felzárkózni, de még a kelet-európai országok is sorra húznak el mellettünk. A reményteli versenyhez tehát vagy extra energia, extra nyersanyagforrás vagy extra tudás kell. A nyersanyag és az energia adott, ezekből a termőföld mint nyersanyag az, ami meghaladja legalább néhány erősebb versenytársunk lehetőségeit. Viszont annak kihasználása csak modern mezőgazdasági technológiákon, azaz tudáson alapul. És ezzel eljutottunk a három paraméter közül ahhoz, amely tényleg lényegesen függ az akarattól! Viszont az akaraterőt nyilvánvalóan rombolja a kényeztetés…
A nyelvtudás megszerzéséhez nem elég extra állami támogatást nyújtani. Mondhatnánk: ki fogja ezt nekünk megfizetni? Ha az országnak elemi érdeke, hogy állampolgárai beszéljenek idegen nyelveket (elsősorban az angolt, mert nincs anyagi erőnk, kapacitásunk más nyelvet támogatni, mint a világgal való kommunikáció szempontjából a messzemenően leghasznosabbat), akkor olyan eszközöket kell keresni és találni, amelyek lehetőleg nem kerülnek pénzbe és előidézik a nyelvtudás fontosságának napi érzetét és kényszerét. És vannak ilyen eszközök. Sőt olyanok, amelyek nemhogy nem kerülnek pénzbe, de még megtakarítást is jelentenének. Alapvetően három eszközt látok.
Meg kellene szüntetni a külföldi filmek és egyéb televíziós műsorok magyarra történő szinkronizálását. Legfeljebb magyar nyelvű feliratozást, néhány éven belül pedig csak angol nyelvű feliratozást szabadna megengedni. Nincs még egy olyan elkényeztetett nép a világon, amely ekkora luxust enged meg polgárainak, hogy a szórakoztatóipari termékeket „közvetlen fogyasztásra alkalmas módon”, saját nyelvére szinkronizálva kínálja… Kétségtelen, hogy ez komoly lobbiérdekeket sértene, hiszen egyszer csak szükségtelenné válnának a szinkronszínészek. Ebben mutathatna erőt a kormány!”