Hányingeresen unjuk

„Meglepődött múlt vasárnap?

Körülbelül az történt, amire számíthatott, akinek nem voltak különösebb ábrándjai. Bár, egy kicsit mégis máshogy alakult: ez az úgynevezett összefogás gyakorlatilag nagyobb támogatást kapott, mint amilyet megérdemelt volna. De ha azt vesszük, hogy kormányváltókként határozták meg magukat, mégiscsak akkora zakót kaptak, amibe soha nem fognak tudni belenőni.

Az LMP viszont benn van. Öt évvel ezelőtt az ő EP-listájukon szerepelt.

A huszonhatodik helyen.

Inkább a huszadikon. Örül?

Izzadtam, izgultam, hogy bekerüljenek. Az én hagyományosan jó viszonyom az LMP-vel egyébként abban áll, hogy négyévente beszélgetünk egyet a Schifferrel. Most is megkérdezte, támogatom-e. Mondtam, hogy persze, Andris, támogatlak! Ez nem változott.

Ennyi? Moral support?

Igen, semmi több.

Nem adná már az arcát?

Az a kérdés, hogy kell-e tényleg a mi arcunk a politikának? Illetve hogy kell-e nekünk, hogy kelljen nekik? Nem az LMP-ről beszélek, hanem általában: négyévente odahívogatják az embert a plakátra, tartsa oda az arcát, hogy jól pofán lehessen köpni. Azért az nem egy nagy bolt...

Annak, aki tartja, tényleg nem.

Hát, pedig általában az jut. Bizonyos szempontból mindig alattvalók leszünk. Csőcselék leszünk. Csak állampolgárok nem leszünk. Senki, se a kicsik, se a nagyok, se az olyanok, mint én, akik már elmenőben vannak. De azért én mégis szeretnék még legalább egyszer négy évet, amikor az vagyok ami: állampolgár.”