„Ebből az értelmezésből pedig egyenesen következik, hogy eleve elrendeltetett volt, ami 1944. március 19. után történt, mivel a németek kezdettől fogva ragaszkodtak a teljes magyar zsidóság deportálásához és megsemmisítéséhez – esetleg azért, mert ha már a háborút nem is nyerhetik meg, de a magyar zsidóságot még elpusztíthatják, és ezzel beteljesíthetik nemzetiszocialista programjukat. A dokumentumok azonban ezt egyáltalán nem támasztják alá, nem beszélve arról, hogy az ország szuverenitása egyáltalán nem szűnt meg a német megszállás után. (...)
Több jel is utal arra, hogy azzal sem voltak tisztában, hogy a magyar hatóságok jelentős része öntevékenyen már évek óta minden előkészületet megtett annak érdekében, hogy a magyar zsidóságot deportálja. Ezért német oldalról a német „megszállás” első hónapjában még csak az állampolgárság nélküli, a hadműveleti területen lakó illetve a német vadászrepülő-program titkos gyáraiba szánt zsidók deportálását tárgyalták. A „megszállás” szót érdemes idézőjelbe tenni, mivel Magyarország területén valójában csak minimális német katonaság tartózkodott. A nyolc megszálló hadosztályból négy néhány héten belül távozott, az első már másnap. 1944. április 1-én a német csapatok élelmezési létszáma Magyarországon 70 000, május 1-én 57 300 főt tett ki. A számok mögött azonban döntő többségében komoly harcra nem alkalmazható, nehézfegyverzettel nem rendelkező csapatokat kell elképzelnünk. (...)