Brüsszelben már készítik a kínzóeszközöket Magyarország ellen: ez lesz az első három lépése az Európai Bizottságnak

Még csak nem is rejtették véka alá.

Az oroszok ugyan még ünneplik a Krím-félsziget megszerzését, a hurrá-hangulat azonban csakhamar alábbhagyhat. Moszkva ugyanis nemcsak gazdasági, hanem geostratégiai szempontból is rengeteget veszíthet.
„Vlagyimir Putyin nélkül rendezik meg Hágában a hétfőn kezdődő nukleáris találkozót. Az orosz elnök ugyanis Szergej Lavrov külügyminisztert küldi maga helyett. Putyin így jelzi, megsértődött a világra, mert senki sem akarja elismerni Krím Oroszország általi elfoglalását, ráadásul Moszkvát még a Nyolcak gazdasági elitcsapatából is kizárhatják.
Putyin duzzog, s nem veszi észre azt, hogy távolmaradásával csak saját maga alatt vágja a fát, s óriási szívességet tesz Barack Obamának. Az amerikai elnök ugyanis kihasználva azt, hogy finoman fogalmazva Kína sem lelkesedik Putyin adminisztrációjának agresszív fellépéséért, egyértelműen közeledni próbál Peking felé. Kínát pedig mintha hájjal kenegetnék, önérzetének igen jót tesz az amerikaiak új stratégiája.”
