Vallomással tartozom és most már történetem is van hozzá. Tegnapelőtt figyelmetlenül álltam meg, nem vettem észre, hogy belógok a sínekre, meg egy pillanatnak gondoltam, 2 perc lett belőle. Feltartottam vele egy villamost, még soha nem tettem ilyet, nyilván nem jobb későn, mint soha. Mindenkitől, aki ott volt, bocsánatot kértem jó hangosan, beugrottam, elhajtottam.
Az imént hívott az egyik jeles bulvárlaptól egy kedves hangú lány. Hogy egy olvasóriporterük (!!!!) lefotózott. És hogy megbénítottam-e az egész Belváros forgalmát. (!!!!) És hogy ez a Balassai vagy milyen Bálint utcában, ja Balassi talán, történt. (!!!!) És hogy nem látszik jól az arcom, de megjelenhet-e e kép?
Mondom, ha azt mondom, nem, akkor is megjelenik, igaz? Kedvesen nevet, hát igen. És ha azt kérem, takarják ki az arcom, akkor sem takarják ki, igaz? Még jobban nevet, hát nem.
Akkor minek hívott? Muszáj, mondja. Ha muszáj, az más, akkor köszönöm.
Akiket feltartottam, azoktól elnézést kérek még egyszer. A besúgótól is.