Mandiner.Magyarország: Nemzet

0. Alapvetés
1. Állam és közigazgatás

A Mandiner.Magyarország: A polgár visszatér a 2007-es A jövő visszahódítása című programunk újragondolása, amit fejezetenként teszünk közzé megvitatásra, majd az érkező kritikák és javaslatok megfontolásával és beépítésével rakjuk össze a végső változatot. Mostani fejezetünk a nemzetpolitikáról szól:

A NEMZET ÚJRASZÖVÉSE
Az új állampolgársági törvény a magyar nemzet egészét politikai közösségként is feltételezi, ami megelőlegezi a kárpát-medencei magyar politikai pártok lehetséges szinergikus cselekvését és összehangolt döntéseit. Mindez nem csak az anyaország polgárai, hanem a döntéshozói részéről is szemléletváltást igényel. Fontos kimondanunk: a külhoni magyarok nem megsegítésre váró szegény rokonok, ahogy szülőföldjük sem elveszített gyarmat. Ugyanígy politikai képviselőik sem vazallusok. A magyar nemzet egésze szempontjából közös felelősségvállalásra van szükség. Jelenleg a nemzetpolitika elsősorban a támogatásokról szól, ráadásul ez a rendszer is jelentős mértékben átpolitizált; mindez újratermeli a sztereotípiákat határon innen és túl. Nem nehéz észrevenni, hogy Magyarország továbbra is jelentős elszívó hatással bír, ami – bár kétségtelenül enyhíti az anyaország demográfiai válságának tüneteit – a szülőföldön való megmaradás és boldogulás nemzetpolitikai céleszményét sérti. Az integratív nemzetpolitikai szemlélet tehát a magyar nemzethez tartozó összes személyt és közösséget a politikai közössége részének tekinti, akiknek egyformán vannak jogaik és kötelezettségeik; középtávon egységes magyar kulturális és oktatási térben gondolkodik; az eddigi egyirányú - támogató-támogatott - döntési rendszert pedig kétirányú viszonyrendszerré alakítja.

A NEMZETEGYESÍTÉS ÚJ KERETEI
Az EU-tagság már eddig is óriási előrelépést jelentett a több államba szakadt magyar nemzet mindennapjai szempontjából, és további lehetőségeket rejt. Nem tekinthetünk el attól a ténytől, hogy a határon túli magyarok egy másik ország struktúráiba integrálódtak, a többségi nemzettel állandó kölcsönhatásban élnek, tehát a gettósítás vagy a skanzenlogika kontraproduktív. Fordítsuk előnyünkre azt a tényt, hogy a szomszédos államokban élő magyarjaink ismerik a többségi nyelvet és kultúrát, Magyarország Közép- és Kelet-Európa kultúráinak gyűjtőhelye is lehet. Ugyanígy a gazdaságban sem elhanyagolható szempont, hogy olyan nemzettársaink élnek a szomszédos országokban, akik ismerik az adott piacokat, működési mechanizmusokat, szokásokat. Az egységes Kárpát-medencei magyar oktatási és kulturális tér kialakítása jelentős mértékben elősegíti a mobilitást. Hasznosnak és támogatandónak tartjuk a határon túlra irányuló középiskolai kirándulásokat. Ugyanakkor a közös örökségünk megismerése mellett elő kell segíteni más típusú mozgásokat is, például: Kárpát-medencei túracsomag, fesztiválturizmus, élő csereprogramok a popkultúrától, a sporton át a magaskultúráig.

KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS
A külhoni magyar közösségek megmaradásának elsődleges biztosítéka az önrendelkezés valamilyen formája, a területi autonómiától, a kulturális és személyi elvű autonómián át, egészen egyes önkormányzatok sajátos státusáig. Mindez nem valósítható meg az adott ország többségi akaratával szemben, ugyanakkor Európában sikerrel bizonyított módszerről van szó, tehát a magyar kormány államközi találkozókon és az EU-ban tartsa állandóan napirenden, és következetesen álljon ki az adott közösségek által konszenzuálisan elfogadott autonómiakoncepciói mellett. Reális veszély, hogy a felülről kitalált autonómia életidegennek bizonyulhat – tehát a magyar nemzetpolitika kiemelt célja kell, hogy legyen, hogy a külhoni magyar közösségek összetartozásának tudatát, belső kohézióját, társadalmi egészként való önképét erősítse. Csak erős közösségek képesek élni az önrendelkezés nyújtotta előnyökkel.

CIVILEK ÉS TUDÁSTRANSZFER
A külhoni magyar közösségek többségénél - sajátos politikai szocializációjuk következtében - nagyon gyenge, vagy csak jelzésértékűen létezik a civil szféra. A politikai képviseletek majdhogynem kontroll nélkül diszponálnak az adott ország, valamint az anyaország által biztosított erőforrások fölött, mindez óhatatlanul egy adott politikai konjunktúra kiszolgáltatottjaivá teszi a közösségeket. Nemzetpolitikai érdek, hogy ezt a kiszolgáltatottságot minimalizáljuk – ehhez pedig a leghatékonyabb út az, ha pénzünket, időnket és energiánkat nem kímélve megerősítjük a civil szférát, ha transzparens támogatási rendszerrel segítjük olyan autonóm szakmai és kulturális hálózatok felépülését, amelyek képesek érvényesíteni az érdekeiket. Magyarországon jelentős olyan tudás halmozódott fel, melynek összehangolt átadásával jelentős mértékben elősegíthetjük a külhoni magyar nemzetrészek versenyképességét. Tervezett tudástranszferre van szükség, olyan modulokra, amelyek akár egy adott, magyarok által lakott kistérség speciális igényeire is válaszokat tudnak kínálni – külön kiemelnénk a közigazgatási tudás alapvető fontosságát.

HAL HELYETT
Jelenleg Magyarország éves költségvetésének mintegy 0,02 ezrelékét teszi ki a határon túli magyarok támogatása. Az ország gazdasági teljesítőképességének függvényében ezt az összeget lehet és kell is növelni. Viszont – a támogatáspolitika átalakításának szükséges feltételeként – a rövid távú aktuálpolitikai érdekektől megtisztított, koherens, végiggondolt és konszenzusos stratégiákra kell építeni. A tűzoltás-típusú, pályázati úton elnyerhető apanázs helyett konkrét cselekvési tervekre van szükség, rögzített határidőkkel és elszámolási kötelezettséggel, valamint utólagos monitoringgal, vagyis követni kell a magyar adófizetők forintjainak hasznosulását. Az értelmetlen vagy kiüresedett támogatási tételeket meg kell szüntetni, vagy át kell alakítani: például az oktatási-nevelési támogatás – amely az össztámogatás majdnem felét teszi ki – tömbmagyar vidékeken nem tölti be a célját (az anyanyelvű oktatásban való részvétel ösztönzését), egyfajta szociális segélyként működik. Eközben az erre fordított pénz töredékéből alternatív tankönyveket lehetne íratni az adott államnyelv idegen nyelvként való oktatását elősegítendő, illetve meg lehetne szervezni e tananyagok eljuttatását a magyar gyermekekhez.

SZEMBENÉZÉS HATÁROKON INNEN ÉS TÚL
A közös identitás, illetve történelmi tudat torzul, ha a kommunista diktatúrák alatti időszakkal egyfajta történelmi vakfoltként nem nézünk szembe. A nemzeti önismerethez, illetve az ún. szétfejlődés visszafordításához elengedhetetlenül szükséges feldolgozni és minél szélesebb körben ismertté tenni azt, hogy mi történt velünk a második világháborút követően, melyik nemzeti közösség hogyan élt egy vele szemben többnyire ellenséges többségi – és emiatt számukra idegen – országban. A magyar közösségek (kiemelt közösségmegtartó jelentőségük miatt különösen az egyházak) esetében is elő kell segíteni a diktatúrához, annak állambiztonsági szolgálataihoz való viszony feltárását. A közelmúlttal való őszinte szembenézés, a kommunizmus bűneinek feltárása, illetve szüleink, nagyszüleink nemzedéke életének megismerése a magyar nemzet önterápiáját is jelentheti.

MAGYAR CIGÁNYOK, CIGÁNY MAGYAROK
Egyetlen nemzet sem mondhat le minden hatodik gyermekről – különösen igaz ez egy fogyatkozó, demográfiai depresszióval terhelt országra. A hazai cigány és nem cigány népesség viszonyát sok helyen súlyos, vélt és valós sérelmeken alapuló indulatok terhelik. Olyan indulatok, amik szétfeszíthetik a helyi mindennapokat, de idővel akár az országot is. Tudjuk, hogy mennyi kudarc és csalódás kísérte az integrációs próbálkozásokat, és hogy sokszor a legkisebb eredményekhez is óriási erőfeszítésekre van szükség, de nem lehet feladni. Ahogy a külhoni magyarok, úgy a cigányok esetében sem a skanzen-lét jelenti a jövőt: nem kosárfonási, hanem programozási vagy géplakatosi tudást kell adni a kezükbe. Nem szabad elfeledkezni a Magyarország határain kívül élő, de magukat magyarnak (is) valló roma közösségekről sem, elő kell segíteni kapcsolataik erősödését a nemzettel - nem egy településen nekik köszönhető, hogy összejön a magyar anyanyelvi oktatáshoz szükséges gyereklétszám.

ÚJ DIASZPÓRA
A rendszerváltozást követően térségünk több országából is tömegek indultak nyugatra munkát vállalni, vagy akár végleg letelepedni. Magyarországra ez korábban kevéssé volt jellemző, 2008 óta azonban sok magyar fiatal ment külföldre tanulni vagy munkát keresni. Ez önmagában nem drámai jelenség, sőt, az ország hasznára válhat: tudást, kapcsolati és pénzbeli tőkét hoznak az országba. A magyar állam nem tekinthet ellenségesen vagy gyanakvással azokra a polgáraira, akik más országokba mennek tanulni vagy éppen dolgozni. Legjobb tudása szerint kell ellátnia e polgárok képviseletét, a nagyobb migrációs célországokban külön irodák felállításával segítve ottani érvényesülésüket és a kapcsolattartást az anyaországgal – mindenki szívesebben tér vissza, ha hazája nem mond le róla, hanem segíti és kiáll mellette.