„A rád jellemző társadalmi hangulatokat megjelenítő szövegek és a személyesebb vonal között egyensúlyoz ez az új lemez. Viszont hangsúlyosabban e két vonal között, mint a korábbi Kiscsillag-lemezek.
Lehet ezt így is fogalmazni, de az én fejemben ez a két dolog sokszor összemosódik. Viszont kétségtelenül erősen közérzeti az új lemez. Ahogy az ember öregszik, egyre inkább aggódó nagypapaként kezd viselkedni, és szomorúbbnak látja a dolgok folyását, már csak azért is, mert előbb –utóbb kimarad belőle, tehát még elméleti esélye sincs befolyásolni azokat. De én azt látom, hogy ami most Magyarországon folyik az emberek életében – és a politikáról nem is ejtek szót – az olyan, mintha egy roncsországban élnénk, egy végletekig zombisodó közegben. Ez óhatatlanul a személyes érzelmeimet, életemet is átjárja, mert mindenhol állandóan ebbe ütöm bele az orromat. Vagy ha nem ütöm bele én, akkor előbb vagy utóbb beleüti más. Annak a világnak a lassú eróziója folyik, amihez a rendszerváltáskor csatlakozni szerettünk volna, és ez Magyarországon mivel, hogy nem is épült ki teljesen, vagy csak korcsformában, ezért itt még gyorsabban épül le. Éppen ezért jobban is lehet látni, hogy mi fog történni majd a következő 15-20 évben mondjuk Angliában vagy Németországban.
Mire gondolsz itt konkrétabban?
Konkrétan arra gondolok, hogy egy olyan konszenzus alakul ki a társadalomban, amelyik érvényre juttatja a kutyafalkában uralkodó viszonyokat. Az emberi aljassággal megspékelve, mert a kutya a döntéseiben sokkal egyenesebb, mint az ember. Mondhatjuk, hogy egy új barbarizmus van kialakulóban. A Szeles bizonyos értelemben egy nosztalgikus búcsú egy olyan élet lehetőségétől, ami soha nem jött létre Magyarországon, és most már valószínűleg nem is fog.
Ugyanakkor elég sok szövegnek alapvető jellemzője a beletörődés.
Ez szerintem rám mindig jellemző volt, soha nem voltam az a nagy forradalmár.”