Sokan mondják, hogy nem vagyok elég magyar

„hvg.hu: Elég sok támadás ért a dalos győzelmeddel kapcsolatban. Számítottál rá?

K. S. A.: Figyelj, igazából mindegy ki nyer, mindenkit szidtak volna. Alex is kapott múlt évben, most én kapok, jövőre meg majd valaki más kap. Az viszont tényleg érdekes, hogy a legnegatívabb kritikák rendre a saját országodtól jönnek: engem Magyarországon elég sokan lehúznak, külföldön ellenben valahogy jobban állnak hozzám, de legalábbis nem szólogatnak be zsigerből.

hvg.hu: A magyar átlagember egyre zárkózottabb, ellenségesebb, ebből kifolyólag rasszistább. Téged is sokan vesznek elő a származásod miatt. Szerinted minek köszönhető ez a mentalitás?

K. S. A.: Én Amerikában nőttem fel, ahol az egész világ gyakorlatilag házhoz jött. Annyi féle nemzetiség, annyi féle ember között nőttem fel, hogy talán ezért nyitottabb vagyok, mint a magyarok többsége. Magyarországon egyszerűen gyerekként nem látsz, nem tapasztalsz annyit, mint Amerikában. Fizikailag nem lehetséges. Másrészt ott – bár millióegy nemzetiség él egymás mellett – az emberek valahogy mégis jobban összetartanak, mint itt, ahol javarészt mindannyian ugyanazon országban születtek. Kint, ha valaki azt látja, hogy nála jobban teljesítenek, nem irigy lesz, nem próbálja meg lehúzni magához a másikat, hanem motívációt nyer a helyzetből és nekiáll keményebben dolgozni, hogy ő is felküzdje magát. Ez itt valahogy nem megy. Persze Magyarországon is nagyon sok kedves ember van, mondjuk százból kettő, akiről tudom, hogy nem fogja elrontani a napomat azzal, hogy rámkiabál valami rasszista baromságot.

hvg.hu: Hogyan lehet jól reagálni egy ilyen támadásra?

K. S. A.: Sikeresnek kell lenni, ennyi.

hvg.hu: Mégis Magyarország színeiben indulsz. Szerinted milyen érzés magyarnak lenni?

K. S. A.: Sokan mondják, hogy nem vagyok elég magyar. Pedig én magyarnak éreztem magam egész életemben, még akkor is, mikor Amerikában éltem. Hálás vagyok azért, hogy egyszerre lehetek magyar és amerikai, hiszen enélkül a kettősség nélkül – ha csak itt vagy csak ott éltem volna – ma nem lennék az, aki vagyok. Még a zenéhez való viszonyom is teljesen megváltozott, mióta Európába jöttem. Mielőtt négy évvel ezelőtt ide érkeztem, sokkal zárkózottabb voltam a zenében, nem szívesen tekintettem fel a megszokott műfajaimból. Magyarország valahogy felnyitotta a szemem, ez pedig a stílusomban is lekövethető.”