Száz év múlva a világ

A jövő század regénye[1] Jókai Mór egyik regénye Első rész: az örök harc A regény cselekménye 1952-ben kezdődik, a magyar trónon a rokonszenvesnek ábrázolt Habsburg uralkodó, II. Árpád ül. A 20. század derekán a cári Oroszországot felváltó expanzív ellenség, a Nihil állama összeütközésbe kerül a Magyarország-központú Monarchiával. A Monarchiát pénzügyi és belpolitikai problémák gyöngítik, a közös hadügyminiszter pedig elhanyagolja a haditechnikai fejlesztéseket. Míg Európa hatalmai a semlegességet választják, addig az anarchista orosz haderő körülzárja és a léggömbökről bombázza a Krakkóban állomásozó osztrák-magyar sereget, más orosz csapatok pedig bevonulnak Bécsbe, ahol irányításuk alá vonják a sajtót és demoralizáló célzattal a magyar csapatok vereségét propagálják. A Sasza asszony vezette megszálló sereg látszatra visszafogottan viselkedik Bécsben, azonban megszerzi a Monarchia aranytartalékát, majd a magyar ellentámadás hallatán a Kárpátok irányába húzódik vissza és ott morzsolódik fel. A leleményes székely, Tatrangi Dávid új találmányai, a repülőgép és az ichor felhasználásával sikerül vereséget mérni a keleti nagyhatalomra, ám ettől függetlenül a háború utáni békeszerződés értelmében Tatrangi és több ezer katonatársa tíz évre a Duna-deltába kénytelen települni. Második rész: az örök béke A regény második részében a Duna-deltában alakult „Otthon” jelentősen átalakítja a világpolitikát: a repülőgép megjelenése kölcsönös lefegyverzésre kényszeríti a nagyhatalmakat, a Monarchia aranytartalékaink megtalálása és visszaszolgáltatása pedig meghozza a Tatrangi által alapított állam diplomáciai elismerését. A Nihil országának vezetője, Sasza asszony újabb támadást készít elő, ennek érdekében szövetségre lép az amerikai Mr. Severusszal, Tatrangi Dávid korábbi találmányainak finanszírozójával és visszatér a monarchikus államformához, ahol ő lesz a cárnő. Sasza, ekkor már Alexandra cárnő ultimátumot intéz az „Otthon” vezetőihez: fogadják el az orosz fennhatóságot vagy emigráljanak Magyarországra. Tatrangi az újabb invázió előtt felkutatja a magyarok keleten maradt leszármazottait; az ő hadba vonulásukkal és az „Otthon” ipari és műszaki hátterére támaszkodva egy légi csatában sikerül végleges vereséget mérni a húszezer repülőgépet (aerodromont) bevető ellenségre. Az orosz szárazföldi csapatokat és balkáni szövetségeseiket a Duna mellékfolyóinak elterelésével sikerül kapitulációra kényszeríteni. Ezután a háborút követő, a világ egészére kiterjedő béke, konszolidáció és tudományos fellendülés tanúi vagyunk: a regény első felének disztópiájával szemben megjelenik az „Otthon” utópiája. (A fejezetcím elárulja, hogy a szerzőre hatott Kantnak Az örök béke című műve.) Mindez egyben a mű egyenetlenebb és művészi szempontból vitatottabb része is.[4]

Tulajdonképpen a fejlődés minek a fejlődését is jelenti? Ez kellene mindenek előtt tisztázni.

"különböző társadalmi feszültségek elvezethetnek a földi élet végéhez" A földi életnek azért nem sok köze van ám az emberi civilizációhoz. Az már jóval előtte létezett. És utána is fog.